BatorkesziaLap

Presbiterképzés Komáromban

 

Mit jelent presbiternek lenni a XXI. században? – Október 11-én regionális presbiterképzés volt Komáromban.

Első alkalommal szervezett regionális presbiterképzést a Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség Komáromban.  A képzésen a pozsonyi, komáromi és barsi egyházmegyék gondnokai, presbiterei, pótpresbiterei és lelkipásztorai vettek részt közel háromszázan. 

Az alkalom Fekete Vince főgondnok, a presbiteri szövetség elnökének köszöntő szavaival kezdődött. Ezt követően a nyitó áhítatot Fazekas László püspök tartotta Lk 6,13-19 alapján. Áhítatában többek között rámutatott az összejövetel céljára is: "Azért jöttünk mindannyian, mert  tanulni szeretnénk. Hogyan lehetnénk még jobb szolgálattevőkké, mi az, ami rám bízatott és hol van az én helyen a szolgálatomban."

Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Manfred Rekowski, a Rajnai Evangélikus-Református Egyház elnöke, Barbara Rudolph, az ökumenikus kapcsolatok főtanácsosa, valamint a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnökségének több tagja is.

A presbiteri továbbképzés előadója dr. Tóth János, a Magyar Református Presbiteri Szövetség Békés Megyei Területi Szervezetének elnöke volt, aki "Mit jelent presbiternek lenni a XXI. században" címmel tartotta meg első, majd  "A keresztyén ember lelki depressziója" címmel második előadását.

Ezt követően a presbiteri tisztség jelentőségéről, a felvidéki magyar református presbiter küldetéséről, felelősségéről és helytállásáról Fekete Vince, a Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség megbízott elnöke tartott előadást.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség jókívánságait Szabó Dániel elnök tolmácsolta, akinek az imájával és a 90. zsoltár eléneklésével fejeződött be az első regionális presbiterképzés Komáromban.

A Bátorkeszi Református Egyházközség presbitériumát Udvardy Tibor gondnok, Bóna László, Múcska Matild presbiterek és Czinke Zsolt lelkipásztor képviselte.

Cz. Zs.  

 

Ön itt van: Home Hitélet Presbiterképzés Komáromban