BatorkesziaLap

Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Találkozója

l 

A Kárpát-medencei szőlészek és borászok találkozóját ezúttal Móron rendezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat.

 Az első találkozó sikerességét látva, idén második alkalommal szervezi meg a BORUM-ot a Református Szeretetszolgálat. A novemberi rendezvényen a szakmai programokon túl Mór nevezetességeivel is megismerkedhetnek a program résztvevői, valamint lehetőségük lesz borkóstolásra és pincelátogatásra is.                                             

                                                                    

A találkozóra november 10-ig lehet jelentkezni Dr. Kocsis Attilánál a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Az 1000 forintos regisztrációs díj magában foglalja a részvétel költségeit, illetve korlátozott számban szállást is tudunk biztosítani a november 15-16-án megrendezésre kerülő BORUM-on.

A részletes programot  valamint a jelentekési lap a www.egyhaztaji.hu honlapról tölthető le.

 

BORUM Móron - borvidék túra

2014. november 15-16.

 

November 15. szombat

13:00 - 13:30 – érkezés, regisztráció

13:45 - 14:00 – konferencia megnyitása

                         – Pál Sándor elnök, Magyar Református Szeretetszolgálat – Veres Péter lelkész, Mór

14:00 - 14:20 – Legyen üdvözölve Móron, az Ezerjó hazájában – Fenyves Péter polgármester

14:20 – 14:50 –  A móri borvidék bemutatása – Linz István borász

14:50 – 15:20 – A házi borászkodás gyakorlata – Dr. Eperjesi Imre ny. egyetemi tanár

15:20 – 15:30 – Hálózatos vidékfejlesztési együttműködések – Eperjesi Tamás főigazgató helyettes, NAKVI

15:30 – 16:00 – kávészünet

16:00 – 17:00 – Mór felfedezése – kapucinus templom és kolostor, pincesor

17:15 – 18:00 – Lamberg kastély meglátogatása – Vargáné Kocsis Mária munkatárs

18:00 – 18:30 – A móri német nemzetiség múltja és jelene – Schwartz Alajos helytörténész

19:00 – 19:45 – vacsora

20:00 – pincelátogatás, borkóstolás – A bor íze és ára

 

November 16. vasárnap

7:30 – reggeli

8:15 – 9:45 – BORUM kerekasztal – tapasztalatok, programok folytatása, Református Borház tervei – Dr. Kocsis Attila programigazgató

10:00 – 11:00 – Közös gyülekezeti alkalom - Hit és bor – Balogh Barnabás lelkész-igazgató,

12:00 – ebéd

13:00 – pincék és szőlészetek látogatása egyéni szervezésben

 

 

Ön itt van: Home Hitélet Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Találkozója