BatorkesziaLap

Főlap Közélet Bátorkeszi Meditáció a Pilisben (Úton Budapest felé)

Meditáció a Pilisben (Úton Budapest felé)

 

A hegyek közt kígyózik a vonat.

A március már köszöntötte a tavaszt. Ilyenkor, háromnegyed ötkor, lágyan üdvözli a Nap az ember arcát, miközben fiatal szellő simogatja a nyakát. Mintha minden 

mindennel összefüggne. Nem is állítom azt, hogy a természet jelenségei ne lennének összebeszélve, hogy együtt ringassák a testbebújt lelket, csak néha a nagyváros meg az iroda megtéveszt. Összeesküvés az egész. De méghozzá milyen csodás: földönjárva repülünk a magasban...

Meg-megáll a szerelvény. Kijózanító, szürke állomások ablakaival nézek farkasszemet. Izgatottan várom, hogy továbbinduljon a vonat, és visszamehessek a fellegekbe.

Átszelem a domboldalt, átálmodom az utat. Bámulva nyelik elkápráztatott szemeim a bölcs fényt, a fiatal fényeket, melyek magukkal visznek a dombokon, az erdőn, az egész tájon. Örökké is tarthatna az egész. Igazán könnyű lenne ebben az állapotban szeretni, meghalni, és feltámadni. Álmodj még, emberfia!
Alagút, sötétség, mélység jön. Felkapcsolják a lámpákat, ráébredek önön nyomorúságomra, a világ, és a saját kegyetlenségeimre. Ráz a halál. Siket városokba tömve élünk, pedig tudjuk, hogy csak a csupasz, tiszta természet adhat vígaszt, hiszen éhezünk a nyirkos porban.
Budapest, sok nagy szellemet adtál a világnak, csodás vagy, de engedd, hogy most a Pilis beszéljen helyetted. 

Bakulár Dávid

 

Ön itt van: Home Közélet Bátorkeszi Meditáció a Pilisben (Úton Budapest felé)