BatorkesziaLap

Vallási tolerancia Erdélyben

 

„Mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar…”

(Részlet az erdélyi országgyűlés vallási törvényéből, Torda - 1557)

A 16. század második felének Európája vallási jellegű viszályoktól volt hangos. A viszály kiváltó oka a reformációnak nevezett vallási mozgalom volt. Katolikusok és protestánsok (olykor protestánsok és protestánsok) feszültek egymásnak. Angliát az 1550-es években – „Véres” Mária rekatolizációs törekvései miatt – máglyák fénye világította be. Párizsban pedig 1572. augusztus 23-24-én, a hírhedt Szent Bertalan-éjjen hugenották ezreit csalták tőrbe és küldték a halálba IX. Károly király, Medici Katalin és Guise herceg parancsára a francia katolikusok (természetesen a protestáns hugenották válasza sem váratott sokáig magára). Ugyanakkor az 1568. január 6-a és 13-a között Tordán ülésező erdélyi országgyűlés egyebek mellett az alábbi határozatot hozta: „Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse [...], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől [...], mert a hit Istennek ajándéka...” Négy különböző keresztény vallás szabad gyakorlásáról Európában először hozott országgyűlés törvényt.

***

Azon a nevezetes napon, 1517. október 31-én, amikor Wittenbergben Luther Márton – tisztán vallási indíttatásból – nyilvánosságra hozta 95 pontból álló vitairatát a katolikus egyház megújításának elkerülhetetlenségéről, a német, Ágoston-rendi szerzetesből lett teológus még csak nem sejthette: olyan folyamatok elindítója lesz, melyek messze túlmutatnak az istenhiten. A reformáció következménye lett többek között az európai művelődés újabb felvirágzása, az anyanyelvi kultúra, valamint az iskolarnedszer és az oktatás fellendülése. De még az új művészeti irányzat, a barokk megjelenése is összefüggésben volt (legalábbis áttételesen) a 16. század második évtizedében indult új vallási mozgalommal.

Vallási szempontból a reformáció legfontosabb következménye az volt, hogy három nagy új keresztény egyház jött létre: a lutheri (evangélikus)kálvini (református) és az anglikán. Amíg a VIII. Henrik által alapított anglikán vallás megmaradt Anglián belüli államvallásnak, az evangélikus és a református vallás elterjedt Európa jelentős részén, tulajdonképpen csak az ortodox hitű területeken nem tudott különösebb hatást kifejteni. A nagy irányzatok mellett a több kis reformált felekezet is megalakult. Közülük a legjelentősebb az anababtistáké és a Szentháromság-tagadóké volt.

A reformáció természetesen nem hagyta érintetlenül az Oszmán Birodalomtól fenyegetett Magyar Királyságot sem. Luther tanai már 1521-ben megjelentek Magyarországon. A budai klastromi főiskola néhány tanára már ebben az évben a wittenbergi prédikátor szellemében oktatott. Az új hitnek a királyi udvarban is volt támogatója: maga Habsburg Mária, II. Lajos király felesége volt az, aki pártfogolta a lutheranizmus hirdetőit. Mivel a lutheri tanítás Németországból származott, abban a magyar köznemesség kezdetben idegen szellemiséget látott, s attól is tartott, hogy a vallási reform a Habsburg-uralom támasza lesz. Az 1525. évi országgyűlés törvényt hozott a lutheránusok ellen: „minden lutheránus kiirtandó az országból, s nemcsak egyházi, de világi személyek is, bárhol találják, szabadon fogják el s égessék meg őket”.

Mohács után változott a helyzet. A csatamezőn maradt hat magyar katolikus püspök. A szétzilálódott katolikus egyháznak nem maradt elég ereje, hogy felvegye a harcot a gyorsan terjedő reformációval. A kettős királyválasztás utáni időszakban egyre többen, a legkülönfélébb társadalmi csoportok képviselői közül kerestek fogódzókat a reformált vallásban. Ez a jelenség hatványozottan mutatkozott a Szapolyaiak keleti országrészében, ahol fokozatosan kialakult az Erdélyi Fejedelemség. A német eredetű lutheranizmus különösen az erdélyi szászok körében terjedt rohamosan – elsősorban Johannes Honterus tevékenysége következtében, aki Brassóban kidolgozta a szász evangélikus egyház alapelveit. 1553-ban a szászok Paul Wiener személyben püspököt választottak, befejezve ezzel az egyházszervezet kiépítését. A szászok példája hatással volt az erdélyi magyarság egy részére is. Kolozsvárott a szászból magyarrá lett Heltai Gáspár működése hatására 1554-ben az erdélyi magyar „újhitűek” is megalapították saját egyházukat, elöljárójuk egy Tamás nevű volt szerzetes lett. Az 1550-es évek végére Erdély lakosságának nagy része a lutheranizmust követte. Csupán a románok maradtak meg az ortodox hiten, illetve a Székelyföld egy része a katolikuson. 1557-ben a tordai országgyűlés bevett vallássá nyilvánította a lutheránus vallást, azaz a katolikussal azonos jogokat biztosított számára.

Ezzel párhuzamosan a tiszántúli mezővárosokban is gyorsan terjedt a német reformáció. A lutheri tanok itt egykori obszerváns ferencesek, Dévai Bíró Márton, Ozorai Imre, Sztárai Mihály és mások közvetítésével kerültek a köztudatba.. Az első magyarországi egyházmegyét Petrovics Péter hozta létre 1549-ben Temesvár, Arad, Makó, Szeged hitéletét összefogva.

Alighogy elkezdődött a lutheránus egyházszervezet kiépítése, a három részre szakadt Magyarországra begyűrűztek a reformáció helvét (svájci) irányzatának eszméi. Zwingli Ulrich és Kálvin János tanításai még a lutheranizmusnál is gyorsabban terjedtek. 1556-ban az egykor lutheránus Kálmáncsehi Sánta Márton megalapította a református vallás tiszántúli szervezetét. Központjának Debrecent tette meg. Debrecen azonban a református vallás fellegvárává, a „kálvinista Rómá”-vá, Méliusz Juhász Péter tevékenysége révén lett. (Ugyanakkor a Hódoltságban a kiemelkedő tehetségű Szegedi Kis István fejtett ki jelentős munkát.) A helvét vallás néhány év alatt Erdélyt is meghódította. Katolikusok, lutheránusok, sőt néhány esetben még ortodox románok is az új irányzat követői lettek. Az 1564. évi tordai országgyűlés a református vallást is bevett vallásnak nyilvánította. A törvény kimondta:  a települések maguk határozzák meg, hogy melyik egyház tanítását fogadják el, s aki a választással nem ért egyet, elköltözhet. Erdélyben innentől a legtöbb hívet magáénak tudó vallás a kálvinizmus lett.

A reformáció két nagy irányzata mellett Magyarországon megjelent a Szentháromság-tagadók (antitrinitáriusok, unitáriusok) vallása is. Ennek legismertebb képviselője a spanyol orvos és teológus, Szervét Mihály volt, akit Kálvin városában, Genfben a városi tanács tagjai tanításai miatt halára ítéltek és máglyán megégettek (róla írta híres drámáját az erdélyi Sütő András Csillag a máglyán címmel). Az új irányzat elsősorban Erdélyben terjedt el, ahol János Zsigmond fejedelem udvari orvosa, az itáliai Giorgio Blandrata révén vert gyökeret. Olyannyira, hogy maga a fejedelem (aki korábban katolikusból előbb lutheránus, majd kálvinista lett) is e vallás hívévé vált. Az Szentháromság-tagadók nem fogadták el Jézus Krisztus isteni mivoltát, ezért tagadták a Szentháromságot. Radikalizmusuk miatt a reformáció két nagy irányzatának vezetői sem fogadták őket szívesen. Legfontosabb magyarországi képviselőjük Dávid Ferenc volt, akit Blandrata ismertetett meg a vallás lényegével. A Szentháromság-tagadókat mindenhol üldözték, ám Erdélyben az 1568. évi tordai országgyűlésen az unitárius vallást is besorolták a bevett vallások közé. Benda Kálmán, a már elhunyt kiváló történész Az 1568. évi tordai országgyűlés és az erdélyi vallásszabadság című tanulmányában így jellemezte az Erdélyben kialakult vallási viszonyokat: „Államvallás nincs, az uralkodói hatalom fölötte áll az egyházinak, de nincs joga közöttük bármilyen szempontból különbséget tenni. Nem érvényesül a területi elv sem: bármely városban vagy faluban több felekezet élhet együtt, a földesúr nem avatkozhat be jobbágyai vallási hovatartozásába, a törvény szerint mindenki maga döntheti el, melyik vallást követi. Bárkinek is tilos a más felekezetűeket szidalmazni, papjait gyalázni, ellenük erőszakos cselekedetet elkövetni.“

 

A négy recepta religio (bevett vallás) - a református, a Szemtháromság-tagadó, a lutheránus és a katolikus - Erdélyben a fejedelemség bukásáig békésen megfért egymás mellett. Mi több, bár nem tartozott a bevett vallások közé, az erdélyi románok az ortodox vallást is zavartalanul gyakorolták. Elmondható tehát, hogy az európai vallásháborúk korában Erdély a vallási béke szigete volt.

Pelle István

 

Ön itt van: Home Kultúra Vallási tolerancia Erdélyben