BatorkesziaLap

Az én kis falum! Az én városom! - pályázati felhívás

 

Harmónium Független Kommunikációs Egyesület az Az én kis falum! Az én városom! címmel pályázatot hirdetett.  Pályázhat minden határon túli diák és felnőtt, aki alkotásán keresztül szeretné megmutatni faluját, városát.

 

Kedves pályázók! Szeretettel várjuk munkáitokat, mellyel bemutatjátok falutokat, városotokat. Írjatok egy mesét, történetet, érdekes helyi szokást, mutassatok be egy épületet, amit szerettek, vagy készítsetek egy fotót és írjátok le, hogy miért is tartjátok fontosnak azt a helyet. Festhettek, rajzolhattok (elektronikus, vagy papír alapú), a lényeg, hogy megismerjük hol éltek, mi fontos, szép és értékes számotokra a településeteken.
 
Pályázni két korcsoportban lehet: - 14 és 18 év között, valamint 18 év fölött.

Mit is kell tenni, figyelembe venni, ha részt szeretnétek venni a pályázaton? Nézzük sorjában:

1. A HATÁRIDŐ: 2013. FEBRUÁR 28.

2. Legyetek kreatívak, alkossatok valamit!

A pálymunkák terjedelme: Maximum 2 oldal, vagy 5 kép.

3. Küldjétek el Nekünk az alábbi adatokkal:

NÉV, SZÜLETÉSI ÉV, LEVELEZÉSI CÍM, TELEPÜLÉS, AMIRŐL ÍRSZ (ha nem azonos levelezési címeddel).

Kérjük, hogy a pályázatokkal együtt azt is írják meg számunkra, hogy tudják-e vállalni az esetleges kiutazást a táborba, mert a zsűrizésnél ezt is figyelembe kell venni!

A levél tárgya: Az én falum! Az én városom!
 
E-mailben erre a címre:  /*!CDATA[*/var prefix = 'mailto:'; var suffix = ''; var attribs = ''; var path = 'hr' + 'ef' + '='; var addy90659 = 'harmoniumegyesulet' + '@'; addy90659 = addy90659 + 't-online' + '.' + 'hu'; document.write( '' ); document.write( addy90659 ); document.write( '' );/*]]>*/Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. /*!CDATA[*/document.write( '' );/*]]>*/Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet /*!CDATA[*/document.write( '' );/*]]>*/
Levélben ide: Harmónium Egyesület, 1082 Budapest, Leonardo da Vinci utca 1.

 

Értékelés: A beadott pályázatokat rajz-és magyartanárok értékelik. A legjobb munkák a szerzők, alkotók feltüntetésével kikerülnek oldalunkra. Az első 3 helyezett értékes könyvjutalmat nyer, a legaktívabbak pedig, állandó szerzők lehetnek honlapunkon.
Fődíjunk: a legjobbak, 2x15 fő (14 évnél idősebb közép-, vagy főiskolás, egyetemista) részt vehet „Hírnökképző” táborunkon 2013.03.10-12 között a Hunyad megyei Algyógyon (az utazási költségen kívül mindent fedezünk)!

Izgalommal várjuk alkotásaitokat, jó munkát kívánunk Nektek!

 

2013. január 

forrás:  www.hatartalan.kvzoo.hu

 

Ön itt van: Home Kultúra Az én kis falum! Az én városom! - pályázati felhívás