BatorkesziaLap

Kenderestől a kormányzói székig

„Horthy Miklóst a véletlenek sorozata tette Magyarország államfőjévé 1920-ban. (…) a Nemzeti Hadsereg érdemeit sokszor eltúlozzák. Tudomásul kell vennünk, azt a szomorú és szégyenteljes tényt, miszerint Kun Béláék nem a nemzeti, hanem a román hadsereg elől menekültek el Budapestről. Aztán Horthy fehér lovas bevonulása is csak akkor lett lehetséges, amikor a románok Budapestet már elhagyták.                (John Lukacs)

Nem mondunk újat azzal, ha leírjuk, Horthy Miklós, a király nélküli magyar királyság kormányzója, vagy ahogy a neves amerikai történész, Thomas Sakmyster nevezte: „Magyarország utolsó uralkodója”, történelmünk azon személyiségeinek egyike, akinek a megítélése roppant ellentmondásos. Magyarországon van politikai erő, amely szobrot állítana neki a fővárosban, az Országháza melletti Kossuth téren, ám akadnak olyanok is, akik vörös festékkel öntik le a róla készült műalkotásokat. Az előbbiek országmentőnek, hongyarapítónak, makulátlan úriembernek tartják, az utóbbiak véreskezű gyilkosnak, országvesztőnek. A 20. századi magyar historiográfiában is nagyon változó Horthy-képpel találkozunk. Amíg a két világháború közötti időszakban és a II. világháború nagy részében a kormányzó nevét dicsfény övezte, a második világégést követő mintegy három évtizedben a marxistának mondott történészek Horthy minden érdemét elvitatták, s tevékenységét a magyar történelem mélypontjaként mutatták be. Szerencsére a két szélsőségesnek mondható ítélet között az 1970-es évek második felétől a magyar történetírásban megjelent egy sokkal árnyaltabb kép Horthy Miklósról és a nevével fémjelzett korszakról, melynek megalkotói megpróbálták megtisztítani a személyt is és a róla elnevezett korszakot is a reá ragasztott ilyen-olyan előjelű előítéletektől.

Ebben az írásban (elsősorban terjedelmi okok miatt) nem vállalkozhatunk a 145 évvel ezelőtt született Horthy Miklós teljes életpályájának felelevenítésére, ezért figyelmünket életének és működésének nagyjából első felére összpontosítjuk, amely talán kevésbé ismert a szélesebb közvélemény előtt.

*

Az erdélyi felmenőkkel rendelkező Horthy Miklós 1868. június 18-án látta meg a napvilágot az Alföld egyik Szolnok megyei településén, Kenderesen – a református vallású Horthy István és a katolikus Halassy Paula ötödik gyermekeként. Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd nyolcévesen a Debreceni Református Kollégiumban folytatta. Ezt követően Sopronban a német tannyelvű Lähne Tanintézetben végezte el a gimnázium első négy évfolyamát. Összességében elmondható: nem tartozott a legszorgalmasabb diákok közé. Ugyanakkor kiváló eredményeket ért el a sportban. Emellett volt egy nagy álma: a tenger. Középiskolai tanulmányai befejezése után jelezte szüleinek, hogy a fiumei Haditengerészeti Akadémián szeretne továbbtanulni. Bejelentése nem okozott osztatlan örömöt, mert a család Béla nevű fia két évvel korábban egy hadgyakorlat során bekövetkezett véletlen balesetben vesztette életét. Ennek ellenére a Horthy házaspár nem gördített akadályt Miklós elhatározásának megvalósítása elé. Sőt: Horthy István még Tisza Kálmán miniszterelnököt is megkérte: járjon közbe Ferenc Józsefnél, hogy fia a Császári és Királyi Haditengerészeti Akadémia hallgatója lehessen. Horthy Miklós 1882 és 1886 között látogatta a fiumei intézményt, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia hivatásos tengerésztisztjeit képezték. Felsőfokú tanulmányai során újfent bebizonyosodott, sokkal közelebb állnak hozzá a gyakorlati tárgyak, és a sport, mint az elméleti diszciplínák. 1886. október 9-én ünnepélyesen II. osztályú, 1889-ben, tiszti vizsgája abszolválása után, I. osztályú tengerészkadéttá avatták. Ezt követően a Monarchia hadiflottájának különböző hajóin szolgált tisztként, ekkor számos egzotikus helyre is eljutott. Emlékirataiban erről így írt: „… amikor elhatároztam, hogy tengerésztiszt leszek, dehogyis gondoltam tengeri csatákra és győzelmekre, csupán arra vágytam, hogy a széles világot megismerhessem. Utazni, minél többet és messzebbre utazni!” Egy 21 hónapig tartó Föld körüli utazás során eljutott többek között Egyiptomba, Indiába, Ceylon szigetére, Darjeelingbe (ahol felkereste Kőrösi Csoma Sándor sírját), Szingapúrba, Bankokba, Jávára, Ausztráliába, Új-Zélandra, a csendes-óceáni szigetvilágba…

1901-ben Aradon házasságot kötött Purgly Magdolnával. Házasságukból négy gyermek született: Magdolna (1902), Paulette (1903), István (1904), Miklós (1906).

A19-20. század fordulóján egyre több konfliktus alakult ki az európai államok között. Az 1908-as annexiós válság (a Monarchia a szerbek és a törökök ellenkezését figyelmen kívül hagyva magához csatolta Bosznia-Hercegovinát) idején Horthy éppen Konstantinápolyban teljesített szolgálatot. A forrongó török fővárosban több fontos ismeretséget kötött, és számos tapasztalattal lett gazdagabb. Ezután következett Horthy Miklós életének talán utolsó nyugodt időszaka. Montecuccoli altengernagy javaslatára 1909. november 1-jétől Ferenc József négy szárnysegédjének egyike lett. „Ez az öt év volt életem legszebb, leggondtalanabb időszaka” – írta visszaemlékezéseiben. A császár és király bennfenteseként közelebb került a politikához, ami korábban nem túlságosan érdekelte. Ekkoriban alakult ki konzervatív-liberális látásmódja, mely a Monarchiához és a dinasztiához való föltétlen hűséggel párosult. Horthynak az uralkodó környezetében végzett szolgálata 1914. május 1-jén ért véget. Az időközben sorhajókapitánnyá előléptetett Horthy Miklós szabadságát megszakítva június 27-én tért vissza a hadiflottához. Egy nappal később Szarajevóban Gavrilo Princip kioltotta Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös és felesége, Chotek Sophie életét. Egy hónap múlva kirobbant az I. világháború.

Horthy Miklós a háború kitörése után átvette a Habsburg csatahajó parancsnokságát. Az olasz semlegesség miatt az osztrák-magyar flotta mozgástere az Adriai-tengerre korlátozódott. A defenzív hadviselés nem nagyon elégítette ki a magyar tengerésztisztet. Változásra akkor került sor, amikor Horthy Miklós 1915-ben a híres Novara gyorscirkáló parancsnoka lett. A háborúban kitűnt merész és sikeres manővereivel, előbb a brit és francia, majd a korábbi szövetségeseinek hadat üzenő olasz hadihajók ellen.  Legnagyobb visszhangot kiváltó akciója 1917. májusában 14-15-én az Otrantói-szorost elzáró angol és olasz hajók ellen végrehajtott támadása volt, mely során maga Horthy is súlyosan megsebesült. Bár a sorhajókapitány részsikert elért, a zárat csak megrongálta, de szétzúzni nem tudta. Ennek ellenére megteremtődött az „otrantói hős” mítosza, melynek majd 1919-ben lesz igazi jelentősége.

Sokak meglepetésére 1918. február 27-én IV. Károly király Horthyt – soron kívül – ellentengernaggyá és az osztrák-magyar hadiflotta főparancsnokává nevezte ki. Rangideje alapján 23 sorhajókapitány jogosultabb lett volna a posztra. Az uralkodó különparancsban magyarázta meg döntését. A nagy elismerés ellenére Horthy Miklós új szerepkörében nem tudott már különösebb sikert felmutatni. Az év őszén a Monarchia elveszítette a világháborút, és az új főparancsnokra hárult a kellemetlen feladat, hogy az uralkodó utasításának eleget téve a hadiflottát átadja a Délszláv Nemzeti Tanácsnak. Utolsó gesztusként ugyanezen a napon altengernagyi rendfokozatot kapott. A flotta átadása után néhány nappal még tiszteletét tette Schönbrunnban Károly királynál, s az uralkodót hűségéről biztosította. Majd miután az új hatalom, Károlyi Mihály kormánya nem tartott igényt az altengernagy szolgálataira, családjával hazautazott Kenderesre. „Úgy látszott, hogy az én pályafutásom is véget ért” – emlékezett vissza Horthy. Ám az események másként alakultak.

*

Az elvesztett világháborút követően az Osztrák-Magyar Monarchia széthullott. Az őszirózsás forradalmat követően Magyarországon Károlyi Mihály kezébe került a hatalom. A pacifista, antantbarát Károlyi azonban nem tudott magának tekintélyt kivívni a győzők előtt. Mi több, az antanthatalmak jóváhagyásával cseh, román és szerb csapatok szállták meg az ország nagy területeit. A sok hibát vétő Károlyi-féle rezsimnek nem sikerült megvédeni az ország területi integritását. Bukása után kommunisták és a szociáldemokraták kikiáltották a bolsevik dominanciájú Magyarországi Tanácsköztársaságot. Ez a tény aktívabb cselekvésre sarkallta a forradalomellenes erőket, melyek képviselői az antantmissziók székhelyén, Bécsben és a Dél-Magyarországon szervezkedésbe fogtak. Áprilisban Bethlen István vezetésével az osztrák fővárosban megalakult az Antibolsevista Comité (ABC), májusban pedig Aradon gróf Károlyi Gyula a budapesti Forradalmi Kormányzótanáccsal szemben ellenkormányt hozott létre. A román hatóságok nyomására azonban Károlyi kormánya a franciák által megszállt Szegedre tette át székhelyét. A szegedi ellenkormány hadügyminiszteri tárcáját (valószínűleg Bethlen István sugallatára) a kenderesi birtokán tartózkodó Horthy Miklósnak ajánlották fel. Az altengernagy némi habozás után 1919. június 6-án vette át a hadügyminisztérium vezetését. Azon nyomban felhívást bocsátott ki egy nemzeti sereg létrehozására a Tanácsköztársaság nemzetközi szellemű hadseregével szemben. A hadseregszervezés azonban – annak ellenére, hogy Zadravecz István páter a római katolikus egyház áldását adta rá – nem ment könnyen. Gömbös Gyula és Prónay Pál elsősorban a Szegeden gyülekező aktív és tartalékos tisztekből hozott létre ún. különítményeket, melynek tagjai Bocskai-sapkájukat darutollal ékesítették. A Nemzeti Hadsereg egyik fő céljául Horthy a Kun-rezsim elleni harcot jelölte meg, ám a térségben állomásozó, az ellenforradalmi erők zászlajára tűzött „szegedi gondolat”-tal (keresztény-nemzeti eszmekör) nem túlságosan szimpatizáló antanterők ezt megakadályozták. Károlyi Gyula kormánya hamarosan lemondott. Július 12-én Pattantyús-Ábrahám Dezső alakított kormányt; ebben Horthy nem óhajtott szerepet vállalni, hadseregét függetlenítette az új kormánytól, amely néhány hét múlva be is fejezte tevékenységét.

Időközben a Tisza mentén a románok döntő vereséget mértek a Vörös Hadseregre, ami a Tanácsköztársaság augusztus 1-jén bekövetkezett bukásához vezetett. A román hadsereg az antant hallgatólagos beleegyezésével fokozatosan elfoglalta a Tiszántúlt, a Duna-Tisza közét, augusztus 3-án pedig megszállta Budapestet. Horthynak ekkor sikerült elérnie, hogy a franciák engedélyével mintegy ezerfős seregével a Dunántúlra vonulhasson. Az immár magát fővezérnek nevező Horthy Miklós augusztus 12-én Siófokon rendezte be főhadiszállását. A balatoni város hamarosan a zűrzavarban leledző ország egyik hatalmi központjává vált.

Budapesten a Forradalmi Kormányzótanács bukása után Peidl Gyula alakított kormányt. Peidlt azonban a fővárosba vonuló románok segítségével a nyíltan legitimista (Habsburg-párti) Friedrich István megbuktatta, s maga lett az új kormányfő. A Friedrich-kormányt sem a Habsburg-restaurációt egyértelműen elutasító antant, sem a Dunántúlt immár felségterületként kezelő Horthy, akihez időközben új katonai egységek (pl. Lehár Antal csapata) csatlakoztak, nem ismerte el.

1919 őszén Magyarországon olyan helyzet alakult ki, melyet a belső ellentétek miatt külső beavatkozás nélkül nem lehetett megoldani. Volt egy senki által nem respektált kormány, valamint egy fosztogató román megszálló horda, továbbá az egyre fontosabb politikai szerepre készülő Nemzeti Hadsereg. A háborúban győztes hatalmak pedig már szerették volna lezárni a magyar békeszerződés kérdését. Ehhez azonban konszolidálni kellett az ország belső viszonyait. E célból utazott Magyarországra 1919 őszén az antant megbízásából Sir George Russel Clerk angol diplomata. Kettős feladattal érkezett: elősegíteni egy mindenki által elfogadható magyar kormány létrejöttét, valamint rábírni a román hadsereget a kivonulásra. Clerk egyre inkább arra a meggyőződésre jutott, hogy a megoldás kulcsa Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg. Ez lehet az erő, amely képes lesz fenntartani a rendet az országban a románok kivonulása után. Annak ellenére gondolkodott így az antant teljhatalmú megbízottja, hogy tudomása volt a Horthy Miklós parancsnoksága alá tartozó különítményesek – Prónay Pál, Ostenburg-MoravekGyula, Héjjas Iván és Francia Kis Mihály – brutális megtorló intézkedéseiről („fehér terror”) a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén. Horthytól az angol biztosítékot kért arra, hogy nem vezet be katonai diktatúrát. Ezt a Zichy-palotában tartott ülésen november 5-én a fővezér meg is ígérte. A következő lépésben az antant budapesti tábornoki bizottsága megegyezett Mardarescu tábornokkal a román csapatok kivonásáról – mely november 13-án kezdetét is vette. Két nappal később a román megszállók helyét Budapesten mindenütt a Nemzeti Hadsereg egységei vették át. November 16-án került sor Horthy Miklós nevezetes, ám korántsem természetes, sokkal inkább megkonstruált bevonulására a „hűtlen” fővárosba, a sokat emlegetett fehér lovon. A hosszú ideje profi módon működő, a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) és az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME), valamint néhány radikális jobboldali lap, mint a Zsilinszky Endre által szerkesztett Szózat által vezényelt propaganda az ország megmentőjeként mutatta be a népnek a fővezért. A Szózatban november 18-án Zsilinszky Endre a következőket írta: „Horthy Miklósra több vár, mint a nemzeti hadsereg vezérlete". És ez a „több” hamarosan be is következett.

*

November 24-én teljesült Clerk másik kívánsága is: megalakult Huszár Károly keresztényszocialista politikus koalíciós kormánya, melyet az antant elismert a magyar állam hivatalos képviselőjének. A győztes hatalmak el is küldték Magyarországnak a meghívót a párizsi békekonferenciára. (Köztudomású, hogy ennek az aktusnak a végeredménye a trianoni béke aláírása lett 1920. június 4-én.)

1920. januárjában nemzetgyűlési választásokra került sor. Az újonnan megválasztott parlamenti képviselők többsége ellenforradalminak vallotta magát. Ebből következően igyekeztek minden megsemmisíteni, ami a forradalmakkal összefüggésbe hozható volt. Felvetődött Magyarország államformájának kérdése is. Az 1918-1919. évi forradalmak az új politikai elit szerint lejáratták a köztársasági államformát, ezért a királysághoz való visszatérés magától értetődő. Abban azonban nem született megegyezés a legitimisták és a szabad királyválasztók között, hogy ki lehetne az ország uralkodója. Átmeneti megoldásként a kormányzói tisztség bevezetése mellett döntöttek. Politikai alku következményeként Horthy Miklóst jelölték a tisztségre, akit 1920. március 1-jén a nemzetgyűlés tagjai elsöprő többséggel (141 képviselőből 131-en) kormányzónak választottak.

Ezzel a nappal kezdetét vette az a negyedszázadig tartó történelmi időszak, melyet egyesek ilyen, mások olyan hangsúllyal Horthy-korszaknak neveznek.

Pelle István

Ön itt van: Home Kultúra Kenderestől a kormányzói székig