BatorkesziaLap

A Korál a VIII. Bátorkeszi Borfesztiválon

Az idei borfesztiválon, a galambosi dűlőben felállított színpadon, koncertet adott a Korál és az United együttes is. Ez az írás az előbbi fellépésével foglalkozik. Nemcsak azért, mert az övé volt a hangosabb siker.

„Szeretnénk a rock kifejezés idehaza túlságosan egyoldalú jelentését kiszélesíteni. Szerintünk a rock az érzelmek és érzések azonnali visszaadásra épül, ezért a lebegés, az elringatás, a nagy lélegzetű ívelés ugyanúgy hozzátartozik, mint a dübörgő erőszakosság.”

(Balázs Ferenc)

Volt egyszer egy zenekar.

Az 1970-es évek második felében és a 80-as évek elején Közép-Szlovákia déli régióiban a füleki TRT volt a legkeresettebb banda. Nem a saját szerzeményei révén vált híressé, bulikban (vagy előkelőbben: táncmulatságokban) játszotta mások zenéit – ám azt nagyon magas színvonalon. Azóta sem hallottam jobb báli zenekart. Karrierjük, amely sajnos elég hamar véget ért (egy autóbalesetben életét vesztette a TRT gitárosa és orgonistája, pontosan az együttes fele), jórészt az ún. rock-diszkó háború idejére esett. A korábban születettek emlékezhetnek rá, a probléma lényege az volt: melyik műfaj a jobb, életképesebb, több értéket hordozó. Az én gömöri szülőfalumban valahogy úgy alakult, hogy a rockzene hívei voltak mindig is abszolút számbeli fölényben. Nálunk a rádiókban, televíziókban agyonjátszott diszkó- (Boney M., Eruption, Neoton Família, Szűcs Judit) vagy popelőadók (ABBA, Smokie, Middle of the Road)) a periférián voltak. A zeneszeretők döntő többségénél a Deep Purple, Led Zeppelin, Black Sabbath, Uriah Heep, Pink Floyd, Yes számított az etalonnak. Meg persze (és egyáltalán nem mellékesen) a magyar megfelelőik, az Omega, Skorpió, LGT, Piramis, P. Mobil, Hobo Blues Band, Beatrice, Korál… Itt találkozott a mi ízlésvilágunk a TRT-ével. Korábban azt írtam róluk: báli zenekar, ám ez csak annyiban volt igaz, hogy hétvégenként bálokban játszottak. A repertoárjuk azonban egészen különleges volt más amatőr bandákéval összevetve. Összesen egy „igazi” diszkózenét játszottak: Donna Summer Hot Stuff-ját. Ellenben az este, éjszaka folyamán elhangzott (a teljesség igénye nélkül): Mini: Vissza a városba, Omega: Nem tudom a neved (Szőke Pista 5 perces dobszólót csempészett bele), P. Mobil: Kétforintos dal, Menj tovább!, Piramis: Ellenfény, Kóbor angyal, Beatrice: Minek él az olyan, Meditáció II., HBB: Hosszúlábú asszony, Othello blues, Hey, Joe, Dinamit: Tinédzser dal, Demjén Ferenc: Sohase félj!, Cream: White Room, Foreigner: Double Vision, Blue Morning, Blue Day, Rolling Stones: Angie, Procol Harum: Whiter Shade of Pale, Genesis- és Boston-szerzemények... A zenészek minden alkalommal szabályos koncerthangulatot varázsoltak a nem sokkal korábban épült kultúrházunk „küzdőterére”. A lányok egy részének ugyan egy idő után már elege lett, mondván: erre nem lehet táncolni, ami valahol igaz is volt. Ellenben az olyanoknak, mint én, akik a rockzenét imádták, a tánccal viszont finoman szólva nem voltak barátságban, maga volt az éden egy-egy TRT-buli. Tőlük hallottam először a Válaszra várva című számot is, amiről hamarosan kiderült, hogy valójában a legendás Taurus repertoárjából vette át a megújult Korál. És nagyon tetszett.

*

A Korál együttes úgy jött létre 1974-ben, hogy Koncz Zsuzsának szüksége volt egy jó zenészekből álló állandó kísérő zenekarra, mert a dalait író és őt a lemezeken kísérő, jórészt a Fonográfban tevékenykedő zenészek (Szörényi Levente, Bródy János, Tolcsvay László) a saját projektjüket helyezték előtérbe, s ez a sztárénekesnőnek természetesen gondokat okozott a koncertjei szervezésénél. Az „ős-Korálba” valóban kiváló muzsikusokat verbuvált össze Brunner Győző zenekarvezető, aki korábban a Metróban, majd a Taurusban dobolt. A legnagyobb ász Balázs Ferenc (Fecó) billentyűs, zeneszerző, énekes volt, de megfordult a gyakori tagcseréken átesett együttesben Makrai Pál, Kozma András, Menyhárt János (később a V’ Moto-Rock gitárosa), Kiss Zoltán (később a Karthago basszusgitárosa) is. Balázs Fecó visszaemlékezései szerint eredetileg arról volt szó, hogy dalokat is írnak Koncz Zsuzsának, továbbá közös lemezfelvételek is készülnek, ám az énekesnő egyetlen számukat sem volt hajlandó előadni. Még a Hazafelé című közismert slágert sem, melynek szövegét – Rusz László álnéven – Földes László, vagyis Hobo írta. Végül a dallal Balázs Ferenc futott be, aki 1975-ben megnyerte a Tessék választani! könnyűzenei versenyt. Ez lett a Korál első ismert felvétele. Fecónak hamarosan elege lett a Szörényi-Bródy dalok „sikálásából”, 1976-ban kilépett a Korálból, amely hamarosan fel is oszlott. Ekkor a tehetséges zenész már egy saját banda létrehozásának tervét dédelgette, aminek megvalósításához nagymértékben hozzájárult az 1977. augusztus 20-án a Budai Ifjúsági Parkban megrendezett Taurus-Tűzkerék nosztalgiakoncert, melynek a billentyűs-énekes az egyik meghatározó alakja volt.

 

*

Most érkezett el az idő, hogy visszatekintsünk Balázs Ferenc Korál előtti zenei múltjára. A konzervatóriumot végzett fiatal zenész 1967-ben csatlakozott a slágerzenét játszó Neoton együtteshez, amely ekkor még nem alkalmazott női vokalistákat. Fecó és az együttes arculatát meghatározó Pásztor László és Galácz Lajos mellett Kertész Gábor,  és Debreczeni Ferenc is játszott még abban a formációban, amely megalkotta a magyar popzene történetének egyik legismertebb slágerét, a Kell, hogy várj!-t (1968, valamint 1971-ben, immár Som Lajossal is a soraiban Bolond város címmel nagylemezt is készített. 1971-ben egy sikeres afrikai koncertturnéról hazatérőben, a zenekar Amszterdamban megtekintette a hard rock egyik zászlóshajójának számító Black Sabbath brit együttes koncertjét, amelyen a banda a Paranoid címet viselő, korszakos lemezének anyagát mutatta be. Az élmény hatására a már amúgy is a váltás gondolatával kacérkodó Balázs és Som úgy döntöttek: e stílus jegyében folytatják tovább. Így a Neoton is részese lett a magyar rockzenében még ugyanabban az évben bekövetkezett első nagy átalakulásnak. Debreczeni Ferenc dobos a Locomotiv GT-be távozó Laux József helyére az Omegába igazolt, Balázs Ferenc billentyűs és Som Lajos basszusgitáros pedig a szövegíró Horváth Attilával elkezdte szervezni az első, csak saját számokat játszó magyar hard rock bandát. Dobosnak eredetileg Debreczenit szerették volna, ám miután ő az Omegához csatlakozott, végül a felbomlás szélén álló Metró ütőse, Brunner Győző lett a kiválasztott. Brunnerről hamarosan kiderült, hogy remek érzéke van a szervezéshez, ezért ő lett az együttes vezetője. Már „csak” a gitáros hiányzott a kvartettből. Nos, a máig „gitárkirálynak” titulált, legendás Radics Bélát szólították meg, aki a felkérést el is fogadta. Megindult a saját számok komponálása. A zenék nagy részét Balázs Ferenc szerezte, de Radics és Som is írt nótákat, a dalszövegeket Horváth Attila jegyezte.

A Taurus Ex-T bemutatkozására 1972. május 1-jén került sor a budai Ifiparkban. A siker minden várakozást felülmúló volt. A több mint tízezer fős közönség lenyűgözve hallgatta a magyarul megszólaló szuggesztív kemény zenét, és tombolva adott hangot tetszésének. Hamarosan megjelent az együttes első kislemeze: Zöld csillag / Szólíts meg, vándor! A Taurus története mégis korán véget ért. Kiderült ugyanis, hogy a bandában túl sok a nagy egyéniség. Somot hamarosan kitúrták, helyére, a basszusgitáros posztjára Sztevanovity Zorán (!) került. Vele még megjelent egy kislemez: A kőfalak leomlanak / A lány, akire szerelemmel nézhetek, ám alig másfél év után a hard rock irányzatának első legendás magyar zenekara feloszlott.

Néhány év múlva a Piramis megjelenésével került be újra a köztudatba a Taurus-hagyomány. Nem véletlenül: a Piramis vezetője Som Lajos, a Taurus egyik alapítója volt. 1977. augusztus 20-án a budai Ifiparkban a Piramis hangversenye előtt került sor a Taurus-Tűzkerék nosztalgiakoncertre. Brunner Győző kivételével (őt a doboknál Köves Miklós, a Piramis zenésze helyettesítette) az összes egykori tag fellépett. A koncert hatalmas sikere erősítette meg Balázs Ferencet abban a hitében, hogy kell egy zenekar, amelyik egyértelműen felvállalja a Taurus örökségét.

*

Fecó úgy döntött, hogy felújítja a Korált. A formaságokról megegyezett a korábbi zenekarvezetővel, Brunner Győzővel, ugyanakkor maga köré fiatal zenészeket gyűjtött. Fischer László gitáros a Beatricéből érkezett, Pados István dobos Illés Lajos zenekarából igazolt át, a basszusgitáros Balázs Ferenc régi ismerőse, Scholler Zsolt lett. Eredetileg a P. Mobil frontembere, Vikidál Gyula lett volna az énekes, aki azonban a bemutatkozó koncert előtt néhány nappal – állítólag fenyegetések hatására – meggondolta magát. Így, tulajdonképpen kényszerűségből, Balázs Fecó lett az énekes is. A dalok szövegeit, akárcsak a Taurusnak, Horváth Attila írta. Az „igazi” Korál bemutatkozó koncertjére, stílszerűen, 1978. május 1-jén került sor a Budai Ifjúsági Parkban. Tehát napra pontosan hat évvel az első magyar kemény rockot játszó banda zászlóbontása után. Az előadás anyagát döntő mértékben a Taurus számainak feldolgozásai képezték, kiegészítve néhány új szerzeménnyel. A siker legalább olyan zajos volt, mint a nagy elődé évekkel korábban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat ajtói szinte azonnal megnyíltak a Korál előtt. Gyorsan elkészülhetett két kislemez: Válaszra várva / Van egy őszinte dal, A kőfalak leomlanak / Ne állj meg soha! – ennek alapján 1978-ban a közönség a Korált a Piramissal együtt az év zenekarává választotta. Balázs Fecó 1979-1984 között minden évben elnyerte a közönség szavazatai alapján „az év billentyűse” címet.

Az együttesben rövid időn belül kétszer is tagcserére került sor, mindkétszer a dobos posztján: előbb Padost váltotta Papp Tamás, aki azonban Frenreisz Károly hívására odébbállt, és új főnökével, illetve Tátrai Tibor gitárossal együtt létrehozta az Új-Skorpiót. Papp helyére egy ifjú titán, Dorozsmai Péter ült a dobok mögé. Ekkor véglegesült az a felállás, amely elkészítette a Korál első két nagylemezét. A legelső – a mai napig a legnagyobb hatású – 1980-ban látott napvilágot.

Akkor jártam Nyitrára, főiskolára. A város legnagyobb forgalmú üzletében, a Priorban lehetett magyar lemezeket is kapni. Időnként a haverokkal benéztünk, nincs-e valami újdonság. Egyik délután izgalomtól vegyes örömmel fedeztem fel a polcon a Korál együttes nagylemezét. Az elsőt, a kék borítósat, amelyen Fecó háttal egy üvegfalnak támaszkodik, az üvegfalon túl pedig további három zenésztársa ücsörög. Jellemző kép. Balázs Ferenc mindig is kiemelt szereplő volt a Korálban. Fischer László gitáros így beszélt erről: „… mit gondolsz, a mai negyvenévesek ugyanúgy el tudnák sorolni a Korál tagjait, mint mondjuk a Taurusét? Vagy az Omegáét…? Nem. A Korál valójában Balázs Fecót jelentette. Az együtt töltött, csaknem tíz év alatt mi, többiek mindig a félhomályban maradtunk. Ez a hagyomány a mai napig megmaradt.”

Amikor valami nagyon kell – én legalábbis így vagyok vele –, az ember nem vizsgálódik túl sokat, hanem vásárol. Úgy vettem meg a Korál lemezét, hogy azt sem néztem meg a borítón, milyen felvételek vannak rajta. Biztos voltam abban, hogy a négy, korábban kislemezen megjelent dal nem hiányozhat az első LP-ről. Hiszen ezekkel futottak be, ezek miatt szerettem én (és szerették sokan mások is) nagyon a Korált. Csak a kollégiumba vezető úton kezdtem el böngészni a zeneszámok címeit. Csalódottan konstatáltam magamban, hogy abból a négyből egy sincs az első nagylemezen. Ellenben volt csupa olyan dalcím, ami akkor még semmit nem mondott. Pontosabban egy kivétel azért akadt, az Anyám, vigasztalj engem! volt az. Egyik gimis osztálytársam, aki 1977-ben volt a budapesti Taurus-Tűzkerék-Piramis koncerten sokat emlegette, hogy milyen gyönyörű szám. Majd amikor a hétvégén hazamentem, a csalódás azonnal elmúlt. A Korál nagylemeze nagyon sokáig nem került le a lemezjátszóról. Az együttes későbbi hanghordozóin is voltak szép számmal kiváló zenék, ugyanakkor olyan kompakt albumot, mint az első, már nem sikerült összehoznia a csapatnak. Nem lehet véletlen, hogy a Korál koncertjei a mai napig az első nagylemezre épülnek, továbbá arra a bizonyos két, 1978-ban megjelent kislemezre, melynek dalai – további Korál-kislemezeken hallható songokkal együtt – végül 1985-ben megjelentek a banda negyedik LP-jén.

Dragovits István műsorszervező, aki sajnos már nincs az élők sorában, nyilatkozta a már többször idézett, Balázs Ferencről szóló interjúkötetben: „Amúgy szerintem Fecóék felállítottak egy világrekordot is. Öt éven keresztül az első Korál-lemez anyagára épült a műsoruk, és a közönség öt év után is vevő volt rájuk!”

*

Harmincöt év elmúltával is igaz, amit „Dragó” a Korál műsoráról mondott. A VIII. Bátorkeszi Borfesztiválon az immár 35 éves banda koncertjének vázát még mindig az első nagylemez adta. És a közönség ezúttal is vevő volt rá.

A rock-koncerteken megszokott húszperces csúszást követően a Hangoddal ébreszt a széllel nyitnak, majd még egy song az első lemezről: Tudom, én is megnyugodnék. Ezt követően Fecó keresetlen szavakkal szól be a technikusoknak, nem hallja a fülhallgatójában, hogy milyen minőségű hang megy ki a közönség felé. Egy ideig mérgelődik a roadokkal, majd legyint egyet, a banda belecsap A kőfalak leomlanak című kompozícióba, melyet a Taurus repertoárjából vettek át. Sok évvel ezelőtt egy paplakból átalakított ifjúsági klubban hányszor hallgattuk. Az egyik volt ama bizonyos négy közül, amely meghozta nekik a sikert. És majdnem a legjobb. Azért majdnem, mert a Van egy őszinte dalt még ennél is jobban szerettem – sajnos, az nem került be a bátorkeszi koncert programjába. A negyedik dallal számomra elérkezeik a produkció csúcspontja. Anno a gimis osztálytársamnak igaza volt: az Anyám, vigasztalj engem! címet viselő rockballada tényleg gyönyörű. Mindig is lenyűgözött a zenéje és a szövege, melynek sajnos 1986-tól szomorú aktualitása is van… Azt kell mondanom, a „taurusos” változat, mely csak egy 1972-ben készült, rossz minőségű koncertfelvételről hallható, izgalmasabb. A Korál kicsit „megfésülte”, áthangszerelte a számot, ám az eredeti verzió, talán éppen a fésületlensége, nyersessége okán, ütősebb. Van a dalról egy érdekes történet. Amikor 1972-ben a Taurus a bemutatkozó koncertjén először előadta, a közönség eksztázisba esett, és négyszer kellett Fecóéknak megismételni. A ballada refrénje a következő: „Anyám, anyám ébredj, és vigasztalj engem…”; a Budai Ifjúsági Park tízezres közönsége végül már így énekelte: „Hazám, hazám ébredj…” Az orosz fegyverekkel levert 1956-os forradalom után tizenkét évvel – ismerve a kor viszonyait – elég merész cselekedet volt. Ez is egy adalék ahhoz, miért tekintettek a kommunista országokban gyanakodva a nagy tömegeket vonzó rock műfajára.

A bátorkeszi koncert az első lemez záródalával – Amit nem mondhattam el – folytatódik. Egy számon belül jelen van a Korál kettős arca: a keménység és a líraiság. Minden jelentősebb zenekarnak, énekesnek van olyan felvétele, amelyik az idők során egy-egy előadó védjegyévé, patetikusabban himnuszává vált. Ilyen az Omegának a Gyöngyhajú lány, az LGT-nek az Álomarcú lány, a Skorpiónak az Így szólt hozzám a dédapám, a P. Mobilnak a Kétforintos dal. Koncz Zsuzsának a Ha én rózsa volnék, a Piramisnak az Ajándék, a Lordnak a Vándor, a Karthagónak a Rekviem, a Republicnak a Szállj el, kismadár! – és még sorolhatnám. A Korál „himnikus dala” a Homok a szélben (a koncert hatodik zeneszáma volt). Általában (bár kivételek vannak) megfigyelhető, hogy az emblematikus nóta közel sem az adott előadó legszínvonalasabb száma. A Korál esetében is így van ez. A Homok a szélben picit mesterkélten édeskés, megfelelően fülbemászó dallamú zene, ám a banda ennél korábban is, később is alkotott sokkal jobbakat. A kompozíciónál sokkal érdekesebb egy hozzáfűződő történet. A dal az 1981-es Táncdalfesztiválra készült. A zsűri nemzetközi volt. A bírálók nagy része a Korált tette az első helyre. Ellenben a szovjet zsűritag nem tudott megbékélni a Homok a szélben alábbi szövegrészletével: „… tudom jól, hogy eljön majd a nap, / és nem lesz semmi, / ami majd visszatart. / Mert sehol se’ tudtam / megnyugodni még. / Ha nem lennék szabad, / élni sem tudnék.” Abból ugyanis politikai felhangokat vélt kiolvasni – ez esetben indokolatlanul. Addig kötötte az ebet a karóhoz, míg a Korált végül csak a második helyre tették.

A második (A túlsó part, 1982) és harmadik (Az óceán, 1984) nagylemezen a Korál kissé „megpuhult”. Ezek az albumok már nem tudják lankadatlanul fenntartani a figyelmet, mint az első LP. Természetesen ezúttal is születtek kiváló szerzemények, mint a második nagylemez legnagyobb slágere, a Szeretet koldusai. Ezt játszotta a zenekar a Homok a szélben után.

1986-ban a Korál beszüntette tevékenységét. Balázs Fecó önálló útra lépett, Dorozsmai Péter az East együttes dobosa lett, Fischer László gitáros üzleti vállalkozásba fogott, a Scholler Zsoltot időközben felváltó Fekete Tibor "Samu" basszusgitáros a Rockszínházhoz került. A koncert következő blokkja egy kivétellel a „Korál nélküli korszakban” született szerzeményekből állt össze. Sokan emlékeznek valószínűleg az 1980-as évek végén bemutatott Nyolc évszak című tévésorozatra, ennek a főcímdalával, az Évszakokkal kezdődik a koncert újabb része, majd jön A csönd éve, amit igazából Keresztes Ildikóval duettben vitt sikerre Fecó. Kevésbé tudott, hogy a dal eredetileg Bagányi Anikó énekesnőnek íródott a siófoki Interpop Fesztiválra. A Gyertyák a téren - amelyik az 1980-as és 90-es évek fordulóján bekövetkezett nagy társadalmi átalakulások hangulatát idézi - érdekessége, hogy a rozsnyói Sexit együttessel kooperációban készült, melynek tagjaival Balázs Ferenc egy tehetségkutatón ismerkedett meg. Az együttműködésből egy LP született. A lírai blokk záródala, a Kevés voltam neked az együttes második nagylemezéről való.

Aztán a banda újra bekeményít: A másik oldalon az első LP „B” oldalának nyitó száma volt a bakeliten. (Csak úgy zengett tőle otthon a ház és az utca időnként.) A Fekete bárány a maga fiatalok lelkivilágára ható szövege okán sok slágerlistát megjárt az 1980-as évek elején. Párja, a Tékozló fiú a második lemez egyik keményebb száma. A Kölykök a hátsó udvarból pedig a harmadik lemezen jelenítette meg ugyanazt a vonulatot. Aztán visszajutunk a kezdetekhez, egy tempós Fischer-szerzemény: Ne állj meg soha!  Dorozsmai sokadszor bizonyítja benne, hogy Magyarország egyik legjobb rockdobosa. Majd még régebbre kalandozunk az időben, a Taurus-érából való a Szólíts meg, vándor! „korálos” változata.

Aki némileg ismeri a Korál koncertjeinek koreográfiáját, tudja: amikor felcsendül az együttes egyik legismertebb lírai dala, a Maradj velem! – a végéhez közeledik az előadás, olyannyira, hogy már csak a Hazafelé van hátra. Pontosabban így lenne, ha a közönség nem követelné a ráadást. Háromszor jönnek vissza Fecóék. Elsőre a Válaszra várva hangzik el. Az 1990-es évek közepén Balázs Ferenc egy infarktust követően súlyos szívműtéten esett át. Ő is, barátai, ismerősei is azt állítják: felépülése után teljesen más ember lett. Nem meglepő tehát, hogy 1998-ban megjelent szólóalbumának az Újjászületés címet adta. Erről szól második ráadásként az érzelmes Érints meg! Ám a közönség még mindig nem tágít. A zenészek, Balázs Ferenc (billentyűs hangszerek, ének), Fischer László (gitár), Fekete Tibor (basszusgitár), Dorozsmai Péter (dob) és a Korál Forever nevű zenekarből érkezett "vendégmunkás", Kiss Zoltán (gitár, ének) harmadszor is visszajönnek, és egy Korál-egyveleggel - Kergesd el a felhőt a házamról!, Túl az első éjszakán és újfent Hazafelé -  búcsúznak végleg. A nézőtéren zeng a „Szép volt fiúk!”

A már emlegetett néhai Dragonits István nyilatkozta a Korál zajos sikereiről: „Ehhez persze kellett az is, hogy Fecó mindig szívvel lélekkel állt a közönség elé. Nem úgy, mint ahogy egyes zenekarok, akik a vidéki fellépéseiket a „sika, kasza, léc” hármas jelszó jegyében bonyolították: elsikálták a számokat, lekaszálták a bevételt, aztán leléceltek a következő fellépés helyszínére.” A Korál ezt Bátorkeszin is bebizonyította: egy jó kétórás koncerten több mint húsz dalt játszott el – teljes odaadással.

Nem utolsósorban: a kiváló zenék felszínre hoztak egy csomó régi emléket, melyektől gyakran bepárásodott a szem; és talán ebből fakadóan lett ilyen hosszú ez az írás is.

Pelle István

Források:

Balázs Fecó: Új évszakok (Marosi-Print Kft. 2005)

Jávorszky Béla Szilárd-Sebők János: A magyarock története 1. (Népszabadság Könyvek, 2009)

 

Fotók:

Bóna Tamás (SZEGAB PT)

bootlegritkasagok.blog.hu

quart.hu

Ön itt van: Home Kultúra A Korál a VIII. Bátorkeszi Borfesztiválon