BatorkesziaLap

A reformkor hajnala

185 évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg nyomtatásban gróf Széchenyi István Hitel című műve. Ezt az eseményt tekinti a történészek többsége a reformkor kezdetének.

„Hazánk előmenetele és felemelkedése legfőbb gátjai mi, tehetősebb birtokosok vagyunk.”

(Széchenyi István)

Arról, hogy tulajdonképpen mikor is kezdődött a magyar reformkor a történészek körében nincs egységes álláspont. Egyesek az 1825 őszén, tizenhárom év szünet után összehívott pozsonyi országgyűlést, s azon belül is Széchenyi Istvánnak a Magyar Tudós Társaság (később Magyar Tudományos Akadémia) létrehozására tett felajánlását tartják a reformkor kezdetének; mások szerint ekkor még – a valóban jelentős és nemes gesztus ellenére – nem beszélhetünk a liberális, polgári jellegű reformok óhajáról. A polgári-nemzeti átalakuláshoz vezető új politikai mozgalmak megjelenése az 1830-as évek legelejétől figyelhető meg, ezért a történetírók másik része a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő fontosságú 1830. évet jelöli meg a reformkor kezdetének. Ám ez a kör is Széchényi tevékenységét tekinti kiindulópontnak, ugyanis 1830. január 28-án látott napvilágot Széchenyi István egyik alapműve, a Hitel – minden idők egyik legnagyobb hatású magyar könyve.

***

A korszakváltónak is nevezett 1830. év egyik augusztusi napján a Margit-sziget fái árnyékában két fiatalember pezsgőt bontott és koccintott a nemzetek szabadságára. Minek is örült a már említett nevezetes esztendő nyarán Szalay László és Eötvös József? Mert róluk van szó, róluk, ezekről a később nyugati műveltséget szerzett fiatalemberekről, akik majd a liberális ellenzék centralista irányzatának meghatározó személyiségei lesznek a reformkorban?

Azoknak, akik a napóleoni háborúk után kialakított retrográd európai rendszert kritikus szemmel figyelték, 1830-ban volt okuk a bizakodásra. Az 1815-ben létrehozott Szent Szövetség által felügyelt szisztéma falán ugyanis repedések keletkeztek. És azok nem hajszálrepedések voltak. Kilenc évig tartó szabadságharc után a görögök elszakadtak az Oszmán Birodalomtól, és saját királyságot hoztak létre, méghozzá úgy, hogy az önálló görög államiság létrejötténél ott bábáskodott (persze saját politikai érdekeinek megfelelően) a Szent Szövetség egyik tartóoszlopa, I. Miklós cár Oroszországa is. Holott a Szent Szövetség egyik alapvető feladata éppen az európai nemzeti mozgalmak elfojtása volt. A rendszer másik pillérét, a dinasztikus legitimizmust Franciaországban kezdték ki azzal, hogy a júliusi forradalom elzavarta az utolsó Bourbon uralkodót, X. Károlyt, s helyette „a nemzet akaratából francia királyként” az orléáns-i házból származó Lajos Fülöp ült a trónra. A franciaországi események forradalmi hangulatot teremtettek a bécsi kongresszus által kialakított Egyesült Németalföldi Királyságban, melyből leszakadt a déli rész, aztán Belgium néven kinyilvánította a függetlenségét. Ez már azért Miklós cárnak is sok volt, 60 ezer katonájával akarta móresre tanítani a renitens belgákat, ám a hadsereg mégsem indult útnak, mert a cár birodalmához tartozó kongresszusi Lengyelország székvárosában, Varsóban november folyamán szintén felkelés tört ki. Ez utóbbi, végül a következő évben a cári rezsim által vérbe fojtott eseményről ugyan még a két magyar liberális ifjú nem tudhatott, arról viszont igen, hogy a több kis államból álló Itáliában és németföldön egyre gyakrabban emlegették az olasz, illetve a német területek egyesítésnek elkerülhetetlenségét.

 

Mindezen események előtt jelent meg nyomtatásban Széchenyi könyve, melyet a gróf mintegy zsinórmértéknek szánt az 1830 szeptemberében összeülő újabb pozsonyi diéta résztvevői számára.

***

Egy szép napon arra ébredtem, hogy híres vagyok” – írta egy helyütt lord George Byron, az angol romantika kiemelkedő személyisége, akinek verseit Széchenyi gróf nagy előszeretettel olvasta. A byroni mondat rá is vonatkoztatható. Az 1820-as évek második felében Széchenyi István már országos ismertségre tett szert.

A dunántúli főnemesi családban született István gróf, mint ebben az időben oly sok mágnás, korán a katonai pályára lépett. A 19. század első tizenöt éve Európában az ún. francia háborúk jegyében telt el. Hősünk részt vett a magyar nemesi felkelők vereségével végződött győri csatában (1809), de ott volt Lipcsénél a franciaellenes koalíció nagy győzelmét hozó „népek csatájá”-ban is. Aktív résztvevője volt Bécsben, a napóleoni háborúkat lezáró „táncoló kongresszus”-nak (1814-

 

1815), ahol befolyásos embereket ismerhetett meg. Ekkoriban rövid ideig úgy tűnt, hogy Széchenyi István elveszhet a magyar nemzet számára, mert az Európában és a Habsburg Birodalomban történteket Bécs szemszögéből figyelte. Ám világlátása hamarosan megváltozott, amiben több tényező is szerepet játszott. A katonáskodásból egyre inkább elege lett, ebben persze benne volt az is, hogy a tiszti ranglétrán csak nagyon nehezen jutott előbbre. Sikertelen házassági kísérletei is eltávolították a bécsi elit társasági életétől. Egyre erősödő meggyőződéssel vallotta, hogy neki nem a hadseregre kell pazarolnia az idejét, sokkal inkább a nemzete felemelkedéséért kell küzdenie. Új eszméléséhez jelentős mértékben hozzájárult a családi háttér, hiszen apja a múzeum- és könyvtáralapító egykori jozefinista, a nemzet mecénásaként számon tartott gróf Széchényi Ferenc volt; anyai ágon pedig az újító, a Georgikon néven mezőgazdasági főiskolát létrehozó nagybácsi, Festetics György volt/lehetett a követendő példakép.

Világlátásának átalakulásában fontos szerepet játszottak továbbá olvasmányai és utazásai. A már említett szabadsághős és világpolgár, George Byron költészete mellett nagy figyelemmel olvasta a francia és német felvilágosodás valamint az angol liberalizmus klasszikusai, Voltaire, Montesquieu, Rousseau, Schiller, Adam Smith, Jeremy Bentham, továbbá az amerikai polgári demokrata politikus és természettudós Benjamin Franklin műveit. Utazásai során bejárta Törökországtól Nagy-Britanniáig csaknem egész Európát. Főleg az angliai viszonyok, a képviseleti rendszer és a gazdagodó polgári társadalom hatottak rá rendkívüli módon. Néhány útjára elkísérte az erdélyi birtokos, Wesselényi Miklós báró is, kivel 1821-ben egy erdélyi körútja során ismerkedett meg.

Az utazásokon szerzett tapasztalatait Széchenyi István igyekezett hasznosítani hazájában, melyet – ahogy 1818-ban írta – hűségesen szereti futóhomokja és felfuvalkodott lakói ellenére is. Naplójegyzetei szerint Széchenyi már az 1820-as évek elején túlhaladta a haza feudális viszonyok korlátait. Nem csupán a bécsi udvar korlátoltságával nem volt kibékülve, de keményen bírálta a magyar nemesi szabadság egyoldalú, szűk körű, feudális voltát is. 1825. november 3-án, a pozsonyi diéta egyik kerületi ülésén, birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, amivel országos ismertségre és népszerűségre tette szert. A társadalmi változások előmozdítása érdekében szövetségeseket akart magának szerezni. Ezeket saját társadalmi osztálya, az arisztokrácia soraiban vélte megtalálni. A közös gondolkodást, vagy, ahogy Széchenyi fogalmazott, az „eszmesúrlódást” előmozdítandó hozta létre 1827-ben – az angol klubok mintájára – Pesten a Nemzeti Kaszinót. Példája nyomán a vidéki városokban egyre-másra alakultak a kaszinók, a fiatal reformellenzék helyi központjai. Szintén az elit koncentrálása érdekében szervezte meg a gróf az első lóversenyeket, s írt könyvet 1828-ban a haszonelvű lótenyésztésről, Lovakrul címmel.

***

1828-ban mind Széchenyi István, mind Wesselényi Miklós arra az elhatározásra jutott, hogy könyvben foglalja össze gondolatait a társadalmi változások szükségességéről. Munkájával a lényegesen jobb anyagi és egyéb körülmények között élő Széchenyi készült el hamarabb. Nagyjából egy év alatt – 1828 decembere és 1829 decembere között írta meg a Hitel kéziratát. A könyv nyomtatott változata, „honunk szebb lelkű asszonyinak” ajánlva, 1830. január 28-án jelent meg Pesten. (Wesselényi műve, a Balítéletek egy évvel később készült el, nyomtatásban azonban a cenzúra miatt csak 1833-ban jelenhetett meg – Bukarestben, illetve Lipcsében.)

1828 őszén Széchenyi István, miközben éppen könyve megírásához rendezgette gondolatait, birtokainak modernizálása céljából 10 000 forintos kölcsönért folyamodott az Arnstein és Eskeles bécsi bankhoz. Kérését azonban elutasították, igaz, nemsokára a bankház mégis elküldte a grófnak a kért összeget. Ám a két momentum közül Széchenyire az első, az elutasítás volt nagyobb hatással. E negatív személyes élményétől vezéreltetve elkezdte vizsgálni a magyarországi gazdasági és politikai állapotok összefüggéseit, az eredményt a könyv lapjain tette közzé.

Első fontos megállapítása: „a magyar birtokos szegényebb, mint birtokához képest lennie kellene”. A földnek ugyanis nincs igazi értéke, mert nem lehet eladni. A bank nem folyósít hitelt, mert úgysem szerezheti meg a nemesi birtokot – ezt lehetetlenné teszi az ősiség törvénye (aviticitas), illetve a nemesi família kihalása esetén a koronára való háramlás joga (fiscalitas). Hitel nélkül pedig nem lehet fejlettebb termelési eljárásokat meghonosítani. Másik akadálya a földbirtokok szabad adásvételének, hogy azokon még mindig jobbágyok milliói dolgoznak – teljes jogfosztottságban. Széchenyi javaslata: el kell törölni az ősiséget és a fiskalitást, meg kell szüntetni a jobbágy és a földesúr függő viszonyát. A földeket sokkal termelékenyebb bérmunkával kell műveltetni, ugyanakkor el kell törölni az egyházi tizedet és a földesúri kilencedet is, mert azok megölik a jobbágy szorgalmát. Fontos feladat az infrastruktúra fejlesztése: korszerűsíteni kell a közlekedést, szabályozni a folyókat, jó közutakat építeni – és meg kell szüntetni az elavult céhrendszert.      

Széchenyi a kemény kritikával illette a külföld fejlettebb viszonyait nem ismerő, a szabadságot önelégülten a saját kiváltságaival összetévesztő nemességet is. Nemzetét önkritikára, reális látásra akarta szoktatni, amelyet a „közértelmesség” terjesztése tud elősegíteni. Mert „a kiművelt emberfők a nemzet igazi hatalma… Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat stb. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanul használni tudja”. Széchenyi István könyvét a közismert, szállóigévé vált mondatokkal fejezte be: „A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnek urai vagyunk. Ne bajlódjunk ezért hiábavaló reminiscentiákkal, de bírjuk inkább elszánt hazafiságunk s hív egyesülésünk által drága szülőföldünket szebb virradásra. Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretem hinni: lesz!"

***

A Hitel a legjobb időpontban jelent meg és fejtette ki hatását. A korszakváltó 1830. év külföldi eseményei és otthon az országgyűlésre készülő megyei operátum viták szellemi pezsgést idéztek elő. A kialakulóban levő hazai közvéleménynek szüksége volt egy, a jövő útját megjelölő programra. S ebben a közegben rendkívülinek tetszett, hogy egy arisztokrata fejtegeti egy könyv lapjain a terveit, valamint – Kosáry Domokos szavaival élve – üzen hadat a fennálló rendszernek. Széchenyi első reformgondolatokat tartalmazó könyve polarizálta a közvéleményt. Voltak, akik rajongva olvasták, de olyanok is, akik tűzre vetették a Hitelt, a szerzőt túlzónak, felforgatónak, parasztlázítónak nevezve.

„A Hiteligen elválasztja a felekezeteket. Kis idő múlva tudni fogjuk ki emberünk, ki nem. És ez nagy nyereség” – reagált a gróf az érkező hírekre, mert tudatosodott benne: írásának egyik döntő érdeme, hogy új irányt szabott és a politikai életben választóvonalat teremtett a haladás és a maradás képviselői között.

Pelle István 

Ön itt van: Home Kultúra A reformkor hajnala