BatorkesziaLap

Rákóczi mennykövéből a császár lángpallosa

Olvasni jó!

Van az úgy időnként, hogy az ember hamarabb olvas el egy könyvet, mint kellene. Így voltam én is a nagy magyar klasszikus Szeretve mind a vérpadig című regényével.

Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig

Először valamikor tinédzserkoromban olvastam a könyvet, valahogy nem maradt meg belőle néhány foszlányon kívül semmi. Nemrég újból elolvastam. Két okom is volt rá. Időnként szisztematikusan olvasok: ha valamilyen történelmi korszakkal, eseménnyel behatóbban foglalkozom, szakkönyvek, tanulmányok és szépirodalmi művek sorát böngészem át azzal kapcsolatban. Most éppen a Rákóczi-szabadságharc van terítéken. Ami még lökést adott, hogy a regényt újraolvassam, Spiró György Magtár című esszékötete volt (íme, egy másik könyv, amit ugyancsak érdemes elolvasni!). Spiró (akit a mai magyarországi jobboldal egyik menő irodalomtörténésze a magyar kultúra „megszállói” között tart számon) ebben a kötetében olyan érzékenységgel mutatja be röviden Eötvös, Jókai, Mikszáth, Krúdy, Móra, Gárdonyi, Móricz, Örkény és a többiek műveit (már csak ezért sem értem Takaró Mihályt), hogy az ember kedvet kap (újra) kézbe venni azokat. Említett könyvében Spiró György „a nagy magyar mesemondó” három regényét ajánlja az olvasók figyelmébe. A Szeretve mind a vérpadig, illetve A lőcsei fehér asszony cselekménye egyaránt a kuruc érában játszódik, míg a Rab Ráby a felvilágosult abszolutista II. József korába kalauzolja vissza az olvasót.

*

A Szeretve mind a vérpadig nem tartozik Jókai legismertebb regényei közé. Például a Fekete gyémántok, Az arany ember, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Az új földesúr, És mégis mozog a Föld, vagy akár A lőcsei fehér asszony sokkal jobban bevésődtek a köztudatba – többek között azért, mert ezekből a művekből monumentális játékfilmek is készültek. A Szeretve mind a vérpadig – mint arról már fent szó esett – II. Rákóczi Ferenc szabadságharca (1703-1711) idején játszódik, ám korántsem e nevezetes esemény „hőskölteménye”, mint az 1848-1849-es szabadságharcnak a Baradlay család történetét bemutató regény, A kőszívű ember fiai. Azért sem lehet az, mivel főhőse az árulóvá lett kuruc brigadéros, a felvidéki származású Ocskay László. Manapság, amikor a magyar politikai közbeszéd egyik leggyakrabban használt, már-már elcsépelt fogalma a nemzet-, hazaáruló, érdekes lehet egy valódi áruló történetéről olvasni.

Jókainak a regény alapötletét a Rákóczi-kultusz megteremtéséhez nagyban hozzájáruló Thaly Kálmán történész Ocskay László II. Rákóczi Ferenc brigadérosa és a felvidéki hadjáratok 1703-1710 című monográfiája szolgáltatta. Ezt ágyazta be az író a tőle megszokott módon egy érdekfeszítő mesébe. A regényben, amely a tiszabecsi csatától (1703. július 14.) az érsekújvári vérpadig (1710. január 3.) meséli el a főhős történetét, fellelhetők a Rákóczi-szabadságharc csomópontjai: a felvidéki és a dunántúli kuruc hadjáratok, a szomolányi, nagyszombati, trencséni, kölesdi csaták, a szécsényi, ónodi, sárospataki országgyűlések, a holland és angol közvetítéssel zajló sikertelen béketárgyalások. Annak, aki bővíteni akarja történelmi látókörét már csak ezért is ajánlható ez a regény. Ám a történelem, akárcsak a könyvben szereplő történelmi személyiségek: Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Forgách Simon, Vak Bottyán, Esterházy Antal, I. Lipót, I. József, Siegbert Heister, Pálffy János, Ritschan stb. csupán csak háttérül szolgálnak a cselekmény kibontakoztatásához. Rákócziról például Jókai sokkal többet beszél, illetve hőseivel beszéltet, mintsem szerepelteti a fejedelmet. Az írót a meglehetősen kalandos előéletű Ocskay László érdekli, aki rendkívül tehetséges, az osztrák és a morva területeken is rettegett portyázó kuruc hadvezér, kit Rákóczi mennykövének vagy Rákóczi villámának neveztek.  Akiről – „az egyetlen igazi férfiről” – Lietava várának úrnője, az amúgy férfigyűlölő, idősödő Lengyel Magdolna nagyasszony, mások leírása alapján, életnagyságú képet fest, melynek keretét Ocskay minden egyes diadala után újabb és újabb koszorúval díszíti fel, hogy aztán a brigadéros árulása után késével darabokra szabdalja azt – mert abban a férfiban is csalatkoznia kellett, akiben egyedül hitt. Igen, mert a vakmerő hadvezér amúgy meglehetősen labilis jellemű személyiség volt. Jellemzését Jókai a regényben az Ocskay élő lelkiismereteként szereplő „vas ember”-rel, Csajághy Mártonnal mondatja el: „Te nem maradsz sokáig magadhoz hasonló. Egy indulat, egy szenvedély, egy harag, egy sértés, egy tüzes pillantás megfordít; s önmagad ellenkezőjévé tesz. Egész életed eddigi folyása ilyen volt.” Ezt a szózatot Ocskaynak akkor kellett végighallgatnia, mikor hadi és magánéleti sikerei csúcsán állt. Egy sor győztes csatát követően éppen feleségül vette „az ország legszebb és legjobb leányát”.Hamarosan azonban megjelent a „harag” és a „sértés” (Ocskay nem volt elégedett azzal, ahogy a kuruc táborban a sikereit kezelték, illetve a személyét méltányolták), valamint a „tüzes pillantás” (egy másik nő szemében), ezek hatására a trencséni vesztes csatát követően (melyben ő nem vett részt), Nyitrapereszlénynél átállt a császár oldalára. Ám az áruló élete nem könnyű: egykori bajtársai bosszút esküdtek – „Elárulta hazáját Ocskay László. Meghal ezért Ocskay László!” A labanc táborban szintén ellenszenvvel fogadták a korábbi rettegett ellenfelet, egy idő után a legundorítóbb feladatokat bízták rá. Ennek csakis teljes erkölcsi, majd fizikai megsemmisülés lehetett a vége.

A regényben keverednek a realisztikus és a romantikus elemek. Jókai meglehetősen realistán festi le a kurucok és labancok háborúját. Tollát a háború pusztító mivoltára hegyezi ki. Mindkét fél ugyanúgy gyújtogat, fosztogat, kegyetlenkedik – ilyen szempontból nincs közöttük különbség. A romantika jegyei leginkább az Ocskay környezetében élő személyek némelyikének ábrázolásában érhetők tetten. A brigadéros végig két nő bűvkörében őrlődik. Az egyik az angyali természetű feleség, Tisza Ilona, aki „még a hóhér kezéből is képes lenne kiimádkozni” férjét, a másik a bűbájos gonosz özvegy, akin „a körme hegyétől, ami festve van, egész a szíve közepéig, minden csalfaság, Szunyoghyné Eszterházy Ozmonda grófnő, a császár kémje. Végül a grófnő „végzetes vonzereje” győzedelmeskedik, a történet szerint nem kis része van Ocskay László árulásában és vesztében. Ugyancsak a romantikus hős jellemző vonásait viseli magán az Ocskayt végül elfogó és hóhérkézre adó kuruc vitéz, Jávorka Ádám.

*

A közel 500 oldalas regény egy pillanatig sem unalmas. Látszólag nehezíti az olvasást a sok idegen és korabeli kifejezés használata, de csak látszólag, mert a kifejezések magyar, illetve mai megfelelői zárójelben az adott fogalom után rögtön megtalálhatók. Amit Jókainak gyakran felrónak, a hosszú, terjengős bevezetés ebből a regényből teljesen hiányzik, a szerző azonnal belevág a történetbe. A mű külön erénye a várak, kastélyok valamint a Fehér-Kárpátok és a Fátrák tájainak festői leírása. Jókai Mór itt sem esik a bőbeszédűség hibájába, ezért a Szeretve mind a vérpadig azoknak is ajánlható, akik máskülönben idegenkednek „a nagy magyar mesemondó” stílusától.

Pelle István 

Ön itt van: Home Kultúra Rákóczi mennykövéből a császár lángpallosa