BatorkesziaLap

Házhoz jöttek

Az OMEGA a XII. Bátorkeszi Borfesztiválon

(Fotó: Cikkely Lajos)

"Ha szívedhez ér e dal a hosszú úton,

Az egy életre szól."

(Omega: Egy életre szól)

Nem nagyon akartam elhinni, amikor tavaly ősszel a lányom egy hagyományos közös vasárnapi ebéd közben megemlítette: úgy tudja, a következő borfesztivál sztárvendége az Omega lesz. Aztán több helyről is jött a megerősítés: a hír márpedig igaz!

Pontosan 45 éve (a maga nemében ez is egy kisebbfajta személyes jubileum), 1972-től arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc együttesem, adom az alábbi választ: az Omega. (Egymásra találásunk történetét a zenekarral e lap nyomtatott változatában meséltem el a 2004-es nagyszerű dunaszerdahelyi koncert kapcsán). A borfesztivál előtti hónapokban mégis gyakran töprengtem azon: akkor ez most jó vagy nem jó? Mármint az Omega fellépése a Galamboson.  Méltó hely lesz egy szőlővel betelepített dombok között megbúvó színpad ilyen patinás banda számára, amelyik ráadásul egy lengyel-német-svájci-cseh turné közepette érkezik ide? Lesz elég érdeklődő? Bizony, még ez az eretneknek felfogható gondolat is felvetődött bennem. Mert jó, a Kispál és a Borz az elmúlt három évben mindig több ezer ember előtt játszotta el részletekben teljes életművét a Szentlászlóban, illetve a Galamboson, ám a rendszerváltás utáni két évtized eme kultikus zenekarát, amelyik 2014-ben négy év után állt össze újra néhány koncert erejéig, a Pécs melletti Orfűn évente megrendezésre kerülő hagyományos fesztiválon kívül csak itt lehetett látni-hallani, meg esetleg valahol Erdélyben. Özönlött Lovasiék után a rajongók hada a szlovák-magyar határ innenső és túlsó oldaláról egyaránt.  Ellenben négy évvel korábban a Korál, igaz, a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt is, csupán mintegy ötszáz ember előtt (s nem lefelé kerekítettem) adott különben egészen kiváló koncertet a borfeszten. Ámbár: „az Omega, az Omega!” – ahogy azt a rajongói oldalakon gyakran lehet olvasni. De hát ez az Omega nagyon aktív, az utóbbi időben a mi Duna és Tátra között elterülő kis országunkban is többször megfordult. Pozsony, Kassa, Dunaszerdahely, Nemeshódos, Rimaszombat… – helyszínek, amik hirtelen eszembe jutottak. Arról nem is beszélve, hogy június végén Zoboralján koncerteznek, decemberben pedig Kassára térnek vissza Kóborék. Ezek fényében vajon hányan veszik maguknak a fáradságot, hogy elzarándokoljanak Bátorkeszire?

A kérdőjelek május 13-án kiegyenesedtek.

Már pénteken, a nyitó napon látható volt, hogy a látogatottsággal nem lesz baj. Pedig ezen a napon az időjárás nem volt túlságosan kegyes a Galambosra kilátogatókhoz. A Wellhello esti koncertjének első felében csak hullt és hullt a szépszámú közönségre az a bizonyos ezüst eső. 

Nagy tömeg élvezte az Omega koncertjét. (Fotó: "Norbert Onegafun", Facebook)

Szombaton aztán bebizonyosodott, hogy az Omega név még mindig nagyon jó hívószó. Késő délutánra rendesen benépesült a Galambos-dűlő. Miközben lovas rendőrök felvezetésével megérkeztek a banda furgonjai is. Sokáig nem bírtam a 15-ös számú standnál levő „törzshelyemen”. Fájós derék ide vagy oda, elindultam a nagyszínpad irányába. Nem utolsósorban azért, hogy végre kiderüljön, milyen felállásban lép színpadra a zenekar. Többek között az foglalkoztatott, hogy alaptagok közül Molnár „Elefánt” eljött-e, ugyanis egy héttel korábban az Omega erfurti és bázeli koncertjén nem volt ott. Mihály Tamás már huzamosabb ideje nincs… Nos, amikor a tetthelyre értem, „Elefánt” ülőhelyzetben békésen bíbelődött gitárja húrjaival. Debreczeni „Ciki” a dobokat próbálgatta, felbukkant a színen Szöllössy Kati és Földi Albert is. A nemrég igazolt két ifjú vokalista, Minya Vivien és Csordás Levente egyelőre nevetgélve cseverészett a mikrofonállványoknál. A színpad mögött egy sátorból időnként előtűnt Mecky hófehér lobonca. „Nézd, ott a Kóbor, ott bent!” – mondta egy mellettem elhaladó hölgy a másiknak. Trunkos menedzser a sátor előtt beszélgetett valakivel. Szekeres Tomi pedig a pódiumon csak úgy álltóhelyben „lenyomott” egy egészen pazar ötperces gitárszólót. Már ezért megérte felmenni. A kiváló gitáros játéka közben villant be, hogy a színpadról hiányzik a másik billentyűsállás. Nocsak, Benkő Laci nem jött volna el? Nem volt idő ezen töprengni, mert „Ciki” és Szöllössy Kati beindították a „dob meg basszus”-t. Nekem pedig azonnal beugrott a megfelelő sor az Éjféli koncertből: „Robban a hang, és szilánkot szór…” Tényleg olyan volt, mint egy hangrobbanás. Kóbor is felszaladt a színpadra. Három számmal „belőtték” a cuccot. Levonulóban Szekeres Tamás megköszönte az időközben összegyűlt, fanatikus rajongókból és bámészkodókból álló közönségnek a tetszésnyilvánításokat. „Már vége is a koncertnek?” – kérdezte nem messze tőlem egy bámészkodó. „Ah, ez csak a hangpróba volt” – világosította fel társa.

 

A küldetés teljesítve: megtudtam, milyen összeállításban fog játszani a zenekar. Íme: Kóbor János (ének), Debreczeni Ferenc (dob, ütőhangszerek), Molnár György és Szekeres Tamás (gitárok), Szöllössy Kati (basszusgitár), Földi Albert (billentyűsök), Minya Vivien és Csordás Levente (vokál).

Az viszont még mindig kérdés: hol van Benkő?

A törzshely felé félúton Labancz Roland polgármesterrel futottam össze. Mondom neki: figyeltem az Omega bemelegítését, ha este is így fognak játszani, szuper lesz.

Az lett.

Az esti koncert kezdetére a pódium előtt nagy tömeg, több ezer ember gyűlt össze. Mikor odaértünk, a hangszórókból éppen a harmadik nagylemez, Az éjszakai országút (1970) számai szóltak felvételről: Az utcán, a téren, Van egy szó, Utazás a szürke folyón. Majd elkezdődött a program. Előbb 55 év történelem, egy kis időutazás 1962-től napjainkig – korabeli fotók és filmbejátszások segítségével, és természetesen zenei aláfestéssel. A felkonferálást követően a Radetzky-induló hangjaira a zenészek elfoglalták helyüket, majd az Életfogytig rock and roll bevezető taktusaival kezdetét vette a koncert. Az első szám után Mecky elcsukló hangon jelentette be, hogy Benkő László, az Omega alapító tagja kórházban van, azért nem tud a koncerten fellépni. (Azóta már több információ is napvilágot látott az időközben a kórházat elhagyó, s a csapathoz újra csatlakozó billentyűs egészségi állapotát illetően. Sajnos.) Ezt követően Bátorkeszi polgármestere ajándékozott egy emlékplakettet az 55. életévébe lépett zenekarnak. Innentől már csak a zenéé volt a terep.

 

"Napot hoztam, csillagot / Nézd, a két kezem, nézd csak, hogy ragyog!"

(Fotó: Cikkely Lajos)

Az Omega ezen az estén életművének egy keresztmetszetét adta elő. Egyet a több lehetséges változat közül. Összesen húsz szám hangzott el a közel kétórás koncerten. Az együttes valamennyi korszakából hallhattunk dalokat. A beatkorszaknak is mondott első aranykorból (1967-1970) elhangzott az Egy lány nem ment haza, 10 000 lépés, Gyöngyhajú lány, Petróleumlámpa, Ballada a fegyverkovács fiáról. A hard rock érából (1971-1975) a Régvárt kedvesem, A bűvész, Mozgó világ, Ne legyen. A csaknem egyöntetűen a legsikeresebbnek ítélt space rock korszakból (1976-1979) a Napot hoztam, csillagot, Éjféli koncert, Metamorfózis II., Léna című szerzeményeket játszották el. Az útkeresés idejének mondott évekből (1980-1987) az Életfogytig rock and roll, Kötéltánc, Fekete pillangó, Babylon és a Hajnali óceán került be a programba. A hétéves leállást követő, máig tartó időszakból (1994-2017) A kereszt-út vége és az Egy életre szól hangzott el.

Összességében egy jól összeállított, látványos, jól szóló, ütős bulinak lehettünk tanúi. Külön örömet okozott, hogy a koncertprogramban újra megjelent A bűvész (Szekeres és Molnár gitárpárbajával megtoldva) és a Ne legyen. Ez utóbbi eredetileg az 1975-ben bemutatott, A kenguru című játékfilm zenéjét tartalmazó nagylemezen volt hallható angol szöveggel, Never Feel Shame címmel. Magyar változatát csak koncerteken, koncertfelvételeken lehetett hallani sokáig. 2014-ben aztán megjelent egy feldolgozása az Omega Oratóriumon. Ezt a változatot játszották a május 13-ai koncerten is. Ugyanakkor a programból ezúttal kimaradtak olyan emblematikus számok, mint a Régi csibészek, Addig élj, Nem tudom a neved, Gammapolis I., Nyári éjek asszonya, Ezüst eső. Nem kekeckedés, csupán ténymegállapítás, hogy minden idők legkelendőbb magyar zenei lemezéről, a Gammapolisról (650 000 példány fogyott el belőle) egyetlen szerzemény sem csendült fel a bátorkeszi éjszakában.

Nem hiányoztak viszont az Omega-koncertek jellegzetes kellékei, a füst, a hatásos színpadi fényeffektusok, a lézer.

 

Balról jobbra: Csordás Levente, Minya Vivien, Debreczeni Ferenc, Molnár György, Kóbor János, Földi Albert,

Szekeres Tamás, Szöllössy Kati

(Fotó: Süle Zsolt)

Ahogy a koncert után a feleségemtől és a fiamtól ideiglenesen elszakítva sodort magával a tömeg a 15-ös számú stand felé, két dolgot is örömmel konstatáltam magamban: 1. a zene tényleg gyógyít, lám, elmúlt a derékfájásom. 2. örülök, hogy a kezdeti szkepticizmusom ellenére (lásd az írás bevezető részét) minden jól alakult, s tulajdonképpen házhoz jött, és emlékezetes bulit csapott a magyar rock történetének legrégibb, egyben legsikeresebb alakulata.

Ezt azért nem minden felvidéki település mondhatja el magáról.

Pelle István

Ön itt van: Home Kultúra Házhoz jöttek