BatorkesziaLap

Fél évszázada a rockfronton (1.)

 

Idén szeptember 23-án lesz 50 éves a magyar rockzene történetének egyik legismertebb, legkedveltebb, legsikeresebb csapata: az Omega. Az együttes, amelyik Közép-Európa rockzenekarai közül a leglátványosabb karriert futotta be az öreg kontinensen. A múlt század 70-es éveiben például Svájcban, az NSZK-ban vagy éppen Lengyelországban legalább olyan népszerű volt, mint Magyarországon. És még napjainkban is szívesen látott vendége a pódiumoknak – otthon és külföldön egyaránt.

Ám a hírek szerint 2012 márciusában a fél évszázada zenélő Omega utolsó koncertturnéjára indul. Ennek apropóján talán nem lesz haszontalan felvillantani az együttes történetének fontosabb állomásait.

Mottó:

"Hullott a könnyünk, annyit nevettünk.

Azt tettük, amit szerettünk."

(Omega: Régi csibészek)

A múlt század 50-es éveinek derekán az Egyesült Államokban új zenei irányzat született: a rock and roll. Az új műfaj viharos gyorsasággal vált népszerűvé (néhol ugyan kisebb-nagyobb fáziskéséssel) csaknem az egész világon. Azért is, mert nem csupán egy zenei irányzat volt, hanem az akkori ifjúság életérzése, lázadása fejeződött ki benne a megszokottól eltérő kifejezési formákban. A rock and roll – nem ismerve államhatárokat és politikai rendszereket – a szovjet zónának nevezett közép-kelet-európai térségbe is begyűrűzött. Ez alól az 1956-os forradalom hullámveréseitől felzaklatott, a vereséget követően lassan ocsúdó Magyarország sem volt természetesen kivétel. Az 1950-es évek végétől külföldi mintára létrejöttek az első bandák, amelyek javarészt amatőr zenészei gyakran sajátkészítésű hangszereiken adták elő a Nyugaton „termett” zenéket, hozzájuk (nyelvtudás híján) halandzsaszövegeket énekeltek. A regnáló Kádár-rezsim képviselői, akik a közízlést is hatalmi szóval akarták szabályozni, hamar rájöttek: ezt a veszélyesen nagy tömegeket megmozgató „imperialista szubkultúrát” betiltani nem tudják. Ám legalább megpróbálták kordában tartani. 1963-64-ben Budapesten már több mint 250 „beatzenekar” játszott különböző egyetemeken és gimnáziumokban, kultúrházakban, ifjúsági klubokban, tánciskolák keretében. Ezek a helyek lettek a magyar rock bölcsői.

1962. szeptember 23-án Budapesten, a Műszaki Egyetem Hess András téri klubjában adta első koncertjét az Omega együttes. A Ciklon és a Próféta nevű zenekarok fúziójából létrejött, budapesti gimnazistákból verbuválódott csapat tagjai a helyszínen tudták meg, hogy Omega néven fognak fellépni – ők ugyanis még nem jutottak megegyezésre a banda elnevezését illetően; helyettük a névadást a rendezvény egyik szervezője tette meg. A zenekar összetétele ekkor a következő volt: Benkő László (billentyűsök, fúvósok), Kóbor János (ének, gitár), Kovacsics András (gitár), Künsztler Tamás (dob), Láng Péter (szaxofon), Varsányi István (basszusgitár). Az Omega tevékenységének bevezető szakasza egyáltalán nem volt diadalmenet. A zenekar, amelyben gyakran cserélődtek a tagok, egy volt a külföldi világslágereket másoló, jobb esetben azokat feldolgozó bandák közül.

Az 1964. év döntő jelentőségű az Omega történetében. Ekkor csatlakozott hozzájuk Laux József dobos, aki a dobverők mellett hamarosan kézbe vette a banda menedzselését is. Innentől az Omega elindult a siker felé vezető úton. A budapesti belvárosi klubok keresett csapata lett. 1966-ban jelent meg az együttes első (angol nyelvű) kislemeze, rajta egy Rolling Stones-szám feldolgozása, a Paint it Black. (A választás nyilván nem volt véletlen. Köztudomású, hogy Kóbor Földes László, vagyis Hobo mellett a Stones legnagyobb rajongója Magyarországon.) A banda körül egyre nagyobb kaliberű zenészek jelentek meg. Rövid ideig az együttes tagja volt a sokoldalú „zenebohóc”, Somló Tamás is, aki később igazi karriert az LGT-ben futott be. 1967-68-ban kialakult az Omega első klasszikusnak számító felállása: Benkő László (fúvósok, billentyűsök, ének), Kóbor János (ének, ritmusgitár), Laux József (dob), Mihály Tamás (basszusgitár, ének), Molnár György (gitár), Presser Gábor (billentyűsök, ének). 1967-től az Omega  már magyar nyelvű dalokkal is jelentkezett (a két nagy rivális, az Illés és a Metró e téren jóval előttük járt): Megbántottál, Nincs új a nap alatt semmi, Nem szeretlek, Rózsafák, Azt mondta az anyukám (ez volt az Omega első rádiófelvétele, Somló énekével), Nem tilthatom meg, Ismertem egy lányt, Volt egy bohóc, amelyek fokozatosan kislemezeken jelentek meg. Az banda előretörésében döntő szerepe volt a tehetséges zeneszerzőnek, Presser Gábornak, aki futószalagon "gyártotta" az Omega első nagy slágereit. Magyar szövegeket kezdetben írt az együttesnek S. Nagy István és Verebes István is, ám 1967-1970 között az Omega dalaihoz a versek döntő többségét Laux felesége, a gútai származású Adamis Anna jegyezte. Egyre magasabb színvonalon.

1968-ban az Omega a Kiabálj, énekelj! című számmal bekerült a Táncdalfesztivál   döntőjébe. De az igazi mérföldkő az volt, hogy még ugyanebben az évben John Martin, a Spencer Davis Group menedzsere jóvoltából a zenekar egy angliai turnéra kapott lehetőséget. Ez, saját bevallásuk szerint, meghatározónak bizonyult az Omega további pályafutása szempontjából. Angliában Omega Red Star néven koncerteztek, és Omega Red Star from Hungary címmel nagylemezt készítettek a Deccánál. Hamarosan újra a brit fővárosba utazott a banda, de az itthoni „illetékes elvtársak” – megszakítva a második nagylemez    felvételeit – hazarendelték őket. Mintegy fájdalomdíjként az Omega magyar nyelvű nagylemez elkészítésére kapott lehetőséget. 1968-ban Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címmel megjelent az első olyan magyarországi nagylemez, amelyen az összes dal egyetlen előadótól hangzott el. Az Omega első nagylemezére még az útkeresés a jellemző, így az LP kicsit eklektikusra sikeredett. Található rajta Kodály-feldolgozás: Kállai kettős; beates hangszereléssel előadott karácsonyi dal: Kiskarácsony, nagykarácsony; van rajta néhány könnyen emészthető sláger: Ha én szél lehetnék, Trombitás Frédi,  Szeretnék visszamenni hozzád; ugyanakkor megjelenik a keményebb, rockosabb hangzás is: Rettenetes emberek, Egy lány nem ment haza, Vasárnap; míg a lírai vonulatot elsősorban a Halott virágok képviseli.

 

Ha az első lemezre a kísérletezés, az útkeresés volt a jellemző, az 1969-ben megjelent 10 000 lépés címet viselő album már a magyar rock történetének egyik (többek szerint a) legkiemelkedőbb alkotása. Egy év alatt az Omega szakmai szempontból hatalmas fejlődésen ment keresztül. Már az LP előtt napvilágot látott kislemez, Naplemente / Régi csibészek is jelezte, hogy valami nagy dobás készül. Az albumnak nincs gyenge pontja. A tíz felvétel közül mindössze kettő – Petróleumlámpa, Az 1958-as boogie-woogie klubban – tartozik a könnyedebb dalok kategóriájába; a lírai szerzemények – Gyöngyhajú lány, Az udvari bolond kenyere, Spanyolgitár-legenda – mellett igen hangsúlyosan van jelen a lemezen a progresszív hangzás: Tékozló fiúk, Tízezer lépes, Tűzvihar, Kérges kezű favágók, Félbeszakadt koncert. Presser Gábor mellett zeneszerzőként megjelenik Molnár György (Tűzvihar), Mihály Tamás (Spanyolgitár-legenda – egyúttal ő is énekli), Kóbor János (Félbeszakadt koncert), Laux József (Kérges kezű favágók). Ugyanakkor Presser is gyakrabban csillogtatja meg énektudását (Tízezer lépés, Az 1958-as boogie-woogie klubban). A nagylemez legnagyobb slágere a Gyöngyhajú lány lett. A dal 1970-ben a tokiói Yamaha Fesztiválon különdíjat kapott. Mostanáig az Omega-koncertek kihagyhatatlan darabja. Az Omega iránt egyre nagyobb  nemzetközi érdeklődés nyilvánult meg, ám a zenészek balszerencséjére a rockzene hazai felügyelői mindig a legrosszabb pillanatban rendelték haza a zenekart - a Nyugat meghódítása helyett például Makóra koncertezni.

1970-ben a Presser-Adamis szerzőpáros megírta az Omega első nagy korszakának egyik legszebb dalát: Ballada a fegyverkovács fiáról. Ugyanebben az évben jelent meg az együttes Éjszakai országút című nagylemeze is. Bár ma már jóformán mindenki egyetért abban, hogy újra egy kiváló alkotás született, a lemez a 10 000 lépés után nem szólt nagyot. A még progresszívebbé, keményebbé váló zene ekkor még nem aratott osztatlan sikert a közönség körében. Erre szokás mondani: megelőzte a korát. A rádiók leggyakrabban az Olyan szépen mosolygott és az Ahol a boldogságot osztották című szerzeményeket játszották, ám az album legkiemelkedőbb alkotásai az Oh, jöjj, Az éjszakai országúton, Van egy szó, valamint a Vészkijárat.

Az Omegának ebben az összeállításban ez volt az utolsó nagylemeze. 1971 tavaszán ugyanis bekövetkezett Magyarországon az első nagy „rockrobbanás” . Az újonnan megalakuló Locomotív GT kedvéért elhagyta az Omegát a Presser-Adamis szerzőpáros és a zenekar mindenese, a dobos-menedzser, Laux József – akiről kollégái azt mondták: „ő maga az Omega.”

Főleg szakmai körökben egyöntetű volt az ítélet: az Omega-story ezen a ponton véget ért…

Pelle István

Források:

Dám László: Rockszámla (Ifjúsági Rendező Iroda, Budapest) 

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A magya-rock története 1. – A beatkezdetektől a kemény rockig (Népszabadság Könyvek, Bp., 2009.)

Sebők János: Magya-rock 1. – A beat-hippi jelenség 1958-1973 (Zeneműkiadó, Bp., 1983.)

Sebők János: Rock a vasfüggöny mögött (GM & Társai Kiadó, Bp., 2001.)

Rockinform Special – Omega (2009. május – június – július)

www.omega.hu

 

Ön itt van: Home Kultúra Fél évszázada a rockfronton (1.)