BatorkesziaLap

 

Helytállás és győzelem

Április és május fordulóján, tíz napon belül két patinás történelemversenyen vettek részt a bátorkeszi Kováts József Alapiskola tanulói. Nem vallottak szégyent. Sőt.

 

Arad, a "magyar Golgota", Oroszlány, 2019. április 27.

Az oroszlányi Rákóczi Szövetség által szervezett idei vetélkedő szorosan kötődött a tavalyihoz, nyugodtan mondhatjuk: annak folytatása volt. Az összmagyarság tavaly ünnepelte az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját. Ennek megfelelően a tavaly áprilisban lezajlott (s bátorkeszi győzelemmel végződött) vetélkedő témája a forradalom és a szabadságharc históriája volt. Idén a levert szabadságharcot követő osztrák megtorlás legismertebb áldozatai, az aradi vértanúk és Magyarország első miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos életének és halálának története adta a verseny tartalmát. Újból a 170-es szám jegyében. Kivégzésükre ugyanis 1849. október 6-án került sor Aradon, illetve Pesten.

A vetélkedő tulajdonképpen már a meghirdetés után elkezdődik, ugyanis házi feladatokat is meg kell oldani a nevező csapatoknak. Idén egy tetszőleges technikával készült, az eseményhez kapcsolódó rajzot vagy festményt, egy aradi emlékmű leírását (esetünkben ez a komáromi Angol parkban felállított emlékmű volt) kellett elkészíteni, valamint előadni egy saját költésű jelenetet – korabeli személyeket megidézve. Itt mondunk köszönetet Kubík Zsuzsanna kolleganőnek, aki már évek óta segíti ebbéli munkánkat.

                                                  Előtérben a felvidéki csapatok: a vágsellyeiek, a szelmenciek és a bátorkesziek (kép: Facebook)

2019. április 27-én az utóbbi időben megszokottnál valamivel kevesebb, összesen hét csapat érkezett meg a vetélkedő színhelyére, az oroszlányi művelődési központba. A két hazai általános iskola mellett megjelentek a csákvári általános iskola és a tatai református gimnázium tanulói, továbbá Felvidékről a nagyszelmenci, vágsellyei és a bátorkeszi alapiskolák triói.

A bátorkeszi csapat Kis Orsolya, Klenkó Dávid, Szombath Máté összetételben szállt a küzdelembe. A tavalyi győzelmet ugyan nem sikerült megismételni, de a dobogóra felkerült a csapat – a nagyszelmenciek és a vágsellyeiek mögé a harmadik fokra. Érdekesség, hogy a felvidéki iskolák bérelték ki valamennyi dobogós helyet.

 

Katedra Történelemverseny (országos döntő), Dunaszerdahely, 2019. május 6.

Az 1997-1998-as tanévtől kezdve immár 22. alkalommal került sor 2019. május 6-án a Katedra Történelemverseny országos döntőjére, amelynek (mint az esetek döntő többségében) ezúttal is a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Szakközépiskola adott helyet.

A vetélkedő témája ezúttal Magyarország az I. világháborúban, a forradalmak kora és a trianoni béke volt. Olyan téma, amely komoly problémát okoz még középiskolás tanulóknak is. Talán nem véletlen, hogy most került terítékre a verseny története során először ilyen mélységben.

A Kováts József Alapiskola négy csapattal nevezett be a vetélkedőre. A versenyszabályok szerint azonban egy adott iskolát csupán egy csapat képviselheti a fináléban, az, amelyik a négyfordulós levelező részben a legtöbb pontot gyűjti össze, s természetesen „megugorja” a döntőbe jutáshoz szükséges limitet. Ez végül az Anarchisták fantázianevet viselő Nátek Panna, Klenkó Ádám kettősnek sikerült. Mivel a Katedra-versenyben háromtagú csapatok vehetnek részt, a duót kiegészítettük a döntőbe jutáshoz szükséges pontszámot szintén elérő, de az Anarchistáknál valamivel gyengébben teljesítő Vörösingesek nevű csapat egy tagjával, Paló Zsolttal.

                                                             A bátorkeszi Anarchisták közvetlenül a verseny előtt (kép: Katedra)

Az idei verseny újdonsága volt, hogy itt is kaptak ezúttal házi feladatot a döntőbe jutott triók. Az osztrák-magyar hadsereg ruházata és felszerelése címmel egy posztert kellett készíteni. Ezúttal is Kubík Zsuzsanna tanárnő nyújtott segítő kezet a feladat kivitelezésénél.

A dunaszerdahelyi döntőben ádáz küzdelmet vívott egymással győzelemért a komáromi, a rimaszombati, a búcsi és a bátorkeszi csapat. Felváltva vezették a mezőnyt. Végül a 11 fordulóból (a 11. fordulót a házi feladatra kapott pontszámok jelentették) álló verseny végén az Anarchisták a lehető legkisebb különbséggel, fél ponttal előzték meg komáromi ellenfelüket.

Az élmezőny a következőképpen alakult:

  1. Anarchisták, Kováts József Alapiskola, Bátorkeszi, 98 pont
  2. Észbontók, Munka Utcai Alapiskola, Komárom, 97,5 pont
  3. Royalisták, Katona Mihály Alapiskola, Búcs, 94 pont
  4. Czahiku, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat, 92 pont

                                        A győztesek: Pelle István felkészítő tanár, Nátek Panna, Klenkó Ádám, Paló Zsolt (kép: Nátek Mária)

A házi feladatra elkészített poszterekből a szervezők kiállítást rendeztek, egyúttal értékelték is azokat. A bátorkesziek posztere a külön versenyben a második helyen végzett. Az első helyet a lévai, a harmadikat a lakszakállasi csapat szerezte meg.

                                                               A bátorkesziek poszterét a második helyre rangsorolta a zsűri (kép: Nátek Mária)

Az Anarchisták győzelmével a bátorkeszi Kováts József Alapiskola Az iskolák nem hivatalos versenyében jelenleg a harmadik helyen áll (négy 1., két 2. és egy 3. helyezéssel). Csupán a búcsi Katona Mihály Alapiskola (hat 1., hat 2. és négy 3. helyezéssel), valamint a nagymagyari alapiskola (négy 1., két 2. és két 3. helyezéssel) áll jobban.

Jövőre lehetőség lesz az előzésre.

(p)

Ön itt van: Home Oktatásügy Iskola utca Helytállás és győzelem