BatorkesziaLap

 

A VII. Bátorkeszi István Napok keretén belül falunk óvodásairól sem feledkeztünk meg. Október 30-án délelőtt mindkét óvoda gyermekei részére kézműves foglalkozást tartottunk a Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferenciaközpontban.

Képes beszámoló!

 

Mindenki számára jól ismert mondással hirdettük meg október 24-re „őszi játszóházunkat”, melyre izgatottan készültünk és vártunk minden óvodásunkat és szüleit. Családi délutánunk programjában szerepelt a „faültetés” is, amely az óvodánkba érkező új gyerekek tiszteletére történt, hogy a fák együtt növekedjenek velük. 

„Ezt látnod kell” címmel, 2012. szeptember 17-21. között a bátorkeszi Rét utcai óvodában tartottunk bibliahetet. Az ötnapos, hétfőtől péntekig tartó együttlét alatt délelőttönként voltak a bibliai, közösségépítő foglalkozások.

Október elseje az idősek világnapja. Ebből az alkalomból, immár harmadik ízben köszöntöttük óvodásainkkal mindazokat a környékünkben élő idős embereket, akik hosszú élet munkáját, tapasztalatait tudják maguk mögött.

Képes beszámoló!

Óvodásainkkal 2012. június 14-én kirándulni voltunk a Marcelháza szívében elterülő RC Rancson. A rancsra érve legelők, halastó, játszótér, több lóistálló, karám és természetesen rengeteg állat látványa tárult elénk.  

Képes beszámoló!

 

Az ősz beköszöntével megkezdődtek a betakarítási munkálatok. Községünkre jellemző a szőlőtermesztés, ezért a Rét utcai óvodában már évek óta szüreti hetet tartunk.

Képes beszámoló a szőlőhegyen töltött kirándulásról!

Régóta ismert a pünkösdi királyválasztás szokása. Általában lovas és egyéb ügyességi versenyekkel döntötték el, hogy ki legyen a király a falu legényei közül. Május 28-án mi is felelevenítettük legkisebbjeinkkel a pünkösdi szokásokat. Különféle ügyességi játékokkal királyt választottunk.

Képes beszámoló!

A Rét utcai óvodában az új tanévet 46 beíratott gyermekkel kezdtük meg. Szeptembertől Mgr. Holop Szilvia lett óvodánk új igazgatónője.

Képes beszámoló az óvodakezdés első napjairól!

2012. május 10-én Komáromban jártunk, ahol megtekintettük a „Szivárvány szép kapujában!“ c. zenés mesejátékot a Jókai Színházban.  Az előadás a győri Forrás Színház vendégjátéka volt.

Képes beszámoló!

Ön itt van: Home Oktatásügy Ovisarok