BatorkesziaLap

Főlap Sport Labdarúgás Vérszegény döntetlen Vágfüzesen

Vérszegény döntetlen Vágfüzesen

Sajnos nem sikerült hoznunk a kötelezőt, pontokat hullajtottunk a sereghajtó otthonában. Erőnkből mindössze egy döntetlenre futotta, s meglehet, hogy a kialakított helyzetek alapján még örülhetünk is az egy pontnak. Felállításunk az alábbi volt: Blahovics-Szigeti,Sátek,Dela Cruz,Paulik-Tóth,Kaszab(Cséplő Z.)-Dobai(Sipos),Cséplő T.-Németh-Barton. Eme taktikai felállás már a meccs elején változott, Sátek a védelem tengelyéből előrehúzodott a csatársorba.

 

Talán a korai kezdés, vagy valami más miatt, de eléggé álmosan kezdtünk. Azt a meccs elején már érzékelni lehetett, hogy nem lesz könnyű megszerezni a három pontot, ugyanis a vágfüzesiek nem keltettek olyan benyomást, mintha mindössze hat ponttal kullognának a táblázat végén. Nagy kedvvel próbálkoztak már a meccs elejétől, inkább távolról veszélyeztették kapunkat. Egy ízben kapusunk védett ki egy hatalmas löketet, másodszor pedig a felső kapufán csattant a labda. Mezőnyben fokozatosan átvettük az irányítást, de helyzetekig csak elvétve jutottunk. Az első komoly lehetőséggel máris élni tudtunk, egy jobbról középre beérkező labdát Németh továbbított Sátek elé, aki a ziccert kihasználva a 16-oson bévülről bal lábbal lőtt a kapus mellett a hálóba. A vezető gól után sem tudtunk igazán megnyugodni és játszani a saját játékunkat. Még az első félidőben sikerült kiegyenlíteni a vendéglátóknak. A szögletzászlónál követtünk el a bíró szerint egy szabálytalanságot, a szöglettel felérő beadásra a hazai támadó jó ütemben érkezett, védőjét megelőzve fejelt a kapunkba mintegy 5 méterről. Az első félidőben ismét átvehettük volna a vezetést, az ellenfél kapusa rosszul rúgta ki a labdát, Sátek egyből indította Bartont, aki kissé kisodródott helyzetből a lövés helyett a beadást választotta, ami sajnos pontatlanra sikeredett. A második játékrészben sem tudtunk igazán ellenfelünk fölé kerekedni, s nagy helyzeteket kialakítani. Gólt Sátek szerezhetett volna, de magasan érkezett a labda, a kapus is alá szaladt, s a fejest nem sikerült jól irányítani, kissé fölé szállt. A hazaiaknak egy jó kiugratásból lett volna lehetőségük vezetést szerezni, de támadójuk egy az egyben kapusunkkal szemben mellé gurította a labdát. A hazai nézők még egy tizenegyest is számon kértek a játékvezetőtől, talán mi sem nagyon vitatkoztunk volna ha lefújja...Egy szó mint száz, ezzel a gyenge játékkal előrukkolva nem érdemeltük volna meg a három pontot. Sajnálatos hír, hogy a meccs végén kapitányunk, Cséplő Tibor, begyűjtötte negyedik sárga lapját, így kihagyja a jövő heti keszegfalusi kulcsfontosságú meccset. Most hétvégén szabadnap vár csapatunkra, mivel a gyallai kettes kilépett a bajnokságból. Reméljük, hogy ez a két hét elég lesz arra, hogy összeszedjük magunkat a soron következő két meccs előtt, amelyek sok mindenre választ fognak adni.

Száraz Tamás

 

Ön itt van: Home Sport Labdarúgás Vérszegény döntetlen Vágfüzesen